- Hirdetés -

Rengetegen aggódnak a biztonság miatt

|

- Hirdetés -

Meglepően sokan aggódnak világszerte a digitális technológiák gyors elterjedése miatt, viszonylag magas azok aránya, akik komoly veszélyeket látnak ebben – derül ki a Dentsu Aegis Network és az Oxford Economics kutatócég közös felméréséből. A fogyasztók kevesebb mint fele gondolja úgy, hogy a szervezeteknél és vállalkozásoknál biztonságban vannak személyes adatai.

A kutatás szerint globális szinten a fogyasztók 44 százaléka tett már lépéseket annak érdekében, hogy csökkentse az adatok mennyiségét, amiket megoszt a világhálón. Emellett a megkérdezettek csak 45 százaléka gondolja úgy, hogy biztonságban vannak a személyes adatai a cégeknél, szervezeteknél, vagyis a fogyasztók több mint felét aggasztja a biztonság kérdése is.

A 24 országban több mint 43 ezer ember bevonásával készült Digital Society Index 2019-ből az is kiderült, hogy a válaszadók egyharmada szerint negatívan hatnak az egészségükre és az életminőségükre a digitális technológiák. Több mint felük, 57 százalékuk aggodalmát fejezte ki a változások rendkívül gyors üteme miatt, és ez az arány egyes országokban – például Brazíliában, Kínában, Indiában – meghaladta a 80 százalékot is.

A megkérdezettek 58 százaléka úgy látja, hogy messze nem tesznek meg mindent a cégek és intézmények annak érdekében, hogy a digitális technológiák előnyei mindenki számára élvezhetők legyenek. A kutatás eredményei alapján egyébként folyamatosan nő a tudatos felhasználók aránya. A válaszadók 80 százaléka jelezte, hogy megszakítaná a kapcsolatot olyan vállalattal, amiről kiderül, hogy nem megfelelően kezelte az adatait, 27 százalékuk telepített reklám blokkoló alkalmazást, 21 százalékuk már korlátozta az interneten, vagy okostelefonnal töltött időt, míg 14 százalékuk szüntette meg közösségi média profilját.

A tanulmány azt is megállapítja, hogy ezek az aggodalmak jócskán túlmutatnak a technológiai vállalatokon és minden cégnek foglalkoznia kell velük, ami szeretné elkerülni, hogy a fogyasztók bizalmatlanná váljanak vele szemben.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Ezek lesznek idén a legmeghatározóbb divattrendek

A Z generáció nem várja meg, hogy a divatipar megszabja mi a menő, hanem megalkotja saját trendjeit. Manapság ezek a trendek a nagy divatmárkákra is hatással vannak, amelyek a Z generáció ízlésvilágához igazítják kollekcióikat....

Új évaddal tér vissza az Adom a napom

Április 15-én hétfőn 20 órakor 3. évadával tér vissza a VIASAT3-ra Magyarország egyik kedvenc élő talkshowja, az Adom a napom. „Mutasd meg a napod, megmondom, ki vagy!” – tartja a műsor kapcsán Geszti Péter,...

Televíziós Újságírók Díja: megvannak az idei nyertesek

Győzteseket hirdettek a Televíziós Újságírók Díja gálaeseményen március 27-én este. A legjobb női műsorvezető Lékai-Kiss Ramóna lett, Till Attila kapta a legjobb férfi műsorvezetőnek járó elismerést, Miklósa Erikát a zsűritag kategóriában díjazták, Sztarenki Dóra...
Szabó Balázs RTL

Az RTL már javában készül a Bajnokok Ligájára

Amikor egyszerre hét meccs lesz egy időpontban, akkor mind a hetet láthatják magyar kommentárral a nézők – mondja a Bajnokok Ligája közvetítések kapcsán Szabó Balázs, az RTL Magyarország tartalmak menedzseléséért felelős vezérigazgató-helyettese. A szakember...

Új vezetőt nevezett ki a Decathlon

A sportszerforgalmazó márka új marketing és brand igazgatója számára nem ismeretlen a terep, bár Herczeg Lilla január 1-jétől tölti be új pozícióját, a Decathlon csapatát viszont már 2012 óta erősíti. A szakember az elmúlt...

Így ünnepli a nők sikereit a Glamour

A GLAMOUR Women of the Year gálát idén immár 15. alkalommal rendezte meg a Ringier Hungary. A díjátadó gála célja a kezdetektől az, hogy a hazai társadalomban nagyobb teret adjon a nők által elért...

Kiberbűnözés – veszélyben az idősek

Az 50–79 éves magyarországi internetezők 97 százaléka napi rendszerességgel használja az internetet. Bár átlagosan mintegy két órát töltenek naponta az interneten, kevesen tartoznak a digitálisan felkészültek közé, ezért jobbára bizalmatlanok és kevésbé tudatosak –...

Elkészült a legbefolyásosabb magyar nők listája

Tizedik alkalommal tette közzé a Forbes a legbefolyásosabb magyar nők listáját. Az üzleti magazin idén is négy kategóriában rangsorolt: közélet, üzlet, média és kultúra, utóbbinak az élén debütált Karikó Katalin Nobel-díjas kutató. Új belépőként...

Nélkülözhetetlen mobilappok húsvétra

Közeleg a húsvét, a szórakozást pedig új szintre lehet emelni pár jópofa, játékos alkalmazásról, legyen szó a gyerkőcök foglalkoztatásáról vagy családi kikapcsolódásról. A HONOR pár olyan androidos alkalmazást szedett össze, amik remekül jönnek majd...

Az egész országban elérhető lesz a Telekom programja

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen...
- Hirdetés -