Rendhagyó sorozat indul az Epic Draman

Helen Huntot az alapötlet vonzotta a Lángoló világ című sorozathoz, ugyanis intim módon mutatja be a háború időszakát. És a karaktere, a több akkori riporterből összegyúrt tudósító: „Mielőtt mindannyian információkat tudtunk volna közvetíteni a mobilunkon, olyan emberek voltak, mint Nancy, akinek hittünk és tudtuk, hogy híreiben az igazság nincs kozmetikázva.”

A nemzetközi érdeklődésre számot tartó Lángoló világ (World on Fire) Közép- és Kelet-Európában november 10-én rajtol, Magyarországon az Epic Drama csatornán 21 órakor, mindjárt dupla résszel. Az európai helyszíneken forgatott szívdermesztő és többrétegű dráma hétköznapi emberek életén keresztül vezet végig a II. világháború első évén.

“Úgy gondolom, itt az ideje elmesélni történeteket olyan emberekről, akik a világ különböző részein, különféle háttérrel éltek, és a konfliktus miatt kapcsolatba léptek egymással, majd rájöttek, hogy valójában nem is különböznek egymástól” – mondta el legújabb sorozatáról a többszörös díjnyertes író, Peter Bowker, aki producertársaival egy határokat elmosó, demokratikus megközelítésű alkotásra törekedett. Így a háborút eddig soha nem látott perspektívából mutatják be – érzelmileg magával ragadó, meglehetősen adrenalizált módon láthatunk XX. századi emberi történeteket, sorsfordító pillanatokban.

A nézők fokozatosan élik át a történések hátborzongató rémületét, ahogyan nyomon követik az egyes országokból származó szereplők egymásba fonódó sorsát. A szokásos csatajelenetek helyett itt a háború mindennapi életekre gyakorolt hatása kapott hangsúlyt. Az egyes részek folytán Harrytől, a fiatal varsói fordítótól (aki nácikkal folytatott tárgyalásokba keveredik, miközben lengyel szeretőjét próbálja kicsempészni az országból) eljutunk Lois-ig, aki otthon vár a fiúra és egy új élet kezdetére. Nancytől, az amerikai háborús tudósítótól pedig a berlini Rossler családig visz a történet, akik aggódnak katona fiúkért, miközben próbálják a kormányzó rezsim figyelmét elterelni másik, beteg gyermekükről.

Az alkotók ígérete szerint a színészek mindegyike valamilyen különlegességet hoz a képernyőkre, és ahogy Nancynek az Oscarral jutalmazott Helent Hunt ad ragyogó energiát, erőt, ugyanakkor sebezhetőséget, úgy a háborús veterán Douglas poszttraumás stressztől való szenvedését az Emmy- és BAFTA-díjas Sean Bean hozza hiteles erőteljességgel.

„Rengeteg feldolgozás készült már, de ez messze van a szokásos háborús miniszériáktól. Egy gyönyörűen formált darab, és minden szereplő a maga játékidejében a figyelem középpontjában áll. Az egyes helyszínek között folyamatosan mozgunk, de közben egyetlen karaktert vagy történetet sem tudunk alulértékelni” – méltatta a Lángoló világot a The Guardian.

  • Megosztom