Reménysugár a Malév utasoknak

Visszajuttatja a Nemzetközi Légiközlekedési Szövetség (IATA) a nála lévő Malév-pénzeket, így lehetővé válik, hogy az utazási irodákban vásárolt, de a csőd miatt már fel nem használható repülőjegyek után kártérítést kaphassanak az utasok. – tájékoztatta a pénteken az MTI-t.

Ezzel az utasok legnagyobb csoportja jut pénzhez, hiszen a repülőjegyek 70-75 százalékát az utazási irodák értékesítik. Magyarországon ez a kedvező fordulat csaknem 200.000 utast is érinthet – idézi az MTI a Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetségének (MUISZ) közleményét. Molnár Gabriella, a MUISZ elnöke a távirati iroda kérdésére azt közölte: 450-600 millió forint közötti összegre számítanak.

 

Az utazási irodáknak kéthetente kötelező átutalniuk egy központi bankszámlára az előző két hétben eladott repülőjegyek árát, innen kapják meg a légitársaságok. Ennek értelmében a január 15. és 30. közötti eladásokat február 15-ig át kellett utalniuk, függetlenül attól, hogy a megvásárolt jegyek leutazhatóak voltak-e vagy a Malév február 3-i leállása után már nem. A pénz azokat az utasokat illeti meg, akik január 15. és 30. között vettek Malév-jegyet, amit már nem lehetett leutazni vagy átfoglalni.

 

Elvi egyezség született arról, hogy ez az összeg nem illeti meg a Malévot, mert már nem tudott teljesíteni, így a pénz visszafizethető az irodáknak – derül ki az MTI beszámolójából.


Tags: , ,

  • Megosztom