Rekordot döntöttek a legnagyobb cégek

A PwC Global Top 100 vállalati rangsora alapján a száz legnagyobb vállalat piaci tőkeértéke jelentősen, 2597 milliárd dollárral nőtt, ami az egy évvel korábbi állapothoz képest 15 százalékos növekedést jelent. Az Apple, annak ellenére, hogy abszolút növekedés tekintetében csak a hatodik helyen áll, piaci tőkeértékét tekintve hetedik éve őrzi első helyét.

 

A Top 100-as rangsorban szereplő vállalatok több mint fele immár negyedik éve egyesült államokbeli illetőségű (54 vállalat, 2017-ben 55). Ez a teljes piaci tőkeérték 61 százalékát teszi ki, ami csökkenés a tavalyi 63 százalékhoz képest.

A piaci tőkeérték abszolút növekedését tekintve a legjobb teljesítményt az Amazon nyújtotta. A vállalat értéke 2017-hez képest 278 milliárd dollárral, vagyis 66 százalékkal nőtt. A társaságot két kínai cég követi a rangsorban: a Tencent 224 milliárd dolláros, vagyis 82 százalékos és az Alibaba 201 milliárd dolláros, vagyis 75 százalékos növekedéssel. Az abszolút értéken legjobb teljesítményt nyújtó következő három vállalat – a Microsoft, az Alphabet és az Apple – mind amerikai.

Az Apple, annak ellenére, hogy abszolút növekedés tekintetében csak a hatodik helyen áll, piaci tőkeértékét tekintve hetedik éve őrzi első helyét. A második helyen álló Alphabettel szembeni előnye azonban tavaly óta 25 százalékkal, 175 milliárd dollárról 132 milliárdra csökkent.

Ágazati szemszögből, a piaci tőkeérték tekintetében a technológiai immár harmadik éve megelőzi a pénzügyi szektort, míg a fogyasztási cikkek ágazata a harmadik helyen áll. Globálisan az első három helyen továbbra is technológiai cégek – az Apple, az Alphabet és a Microsoft – állnak, ezeket követi az ötödik helyen álló Tencent és a hatodik helyről idén a nyolcadikra csúszó Facebook.

Az európai vállalatokat különösen érzékenyen érintette az egy évtizeddel ezelőtti pénzügyi válság, és azóta ingadozó a piaci tőkeértékük. Tavaly azonban Európa folytatni tudta a közelmúltbeli fellendülést: a Top 100-ba bekerült európai vállalatok száma 22-ről 23-ra, összesített piaci tőkeértéke pedig 331 milliárd dollárra nőtt. E javulás ellenére Európa továbbra is jelentősen elmarad a 2010-es értéktől, amikor 33 európai cég szerepelt a Top 100-ban, a 2018-as 17 százalékos piaci részesedése pedig – noha 2017 óta nem változott – szintén elmarad a 2009-ben mért 27 százalékos értéktől.

Az előző évhez képest a Top 100-ban szereplő kínai vállalatok száma tízről tizenkettőre, piaci tőkeértékük pedig 57 százalékkal nőtt. Hongkongot tavaly csak egy, az idén már két vállalat képviselte. A piaci tőkeérték abszolút növekedését tekintve a kínai vállalatok közül 2018-ban már második éve a Tencent nyújtotta a legjobb teljesítményt: a vállalat értéke 82 százalékkal, 496 milliárd dollárra nőtt, ez összesítésben az Amazon után a második legmagasabb érték. A második legjobban teljesítő kínai vállalat, és egyben az összesített rangsor harmadik helyezettje az Alibaba, amely 75 százalékkal, 470 milliárd dollárra növelte tőkeértékét. Erőteljes gyarapodásuknak köszönhetően piaci tőkeérték tekintetében mindkét vállalat bekerült a Top 10-be, a Tencent az ötödik, az Alibaba pedig a hetedik helyre ugorva.

  • Megosztom