Rádiós döntéseket hozott és bírságolt a Médiatanács

A Médiatanács elfogadta és honlapján pénteken véleményezésre közzéteszi a Berettyóújfalu és Székesfehérvár telephelyű kisközösségi rádiós médiaszolgáltatási lehetőségek elvi használatára irányuló pályázati felhívásainak tervezetét.

A testület e heti ülésén a szolgáltató kérelmére hozzájárult ahhoz, hogy a Karc FM Média Kft. a Gyöngyös 88,9 MHz frekvencián legkésőbb 2021. január 21-ig kezdje meg közösségi médiaszolgáltatását.

A Film4 szolgáltatóját gyermekvédelmi szempontokat figyelembe véve 150 ezer forintos bírság megfizetésére kötelezte a tanács, amiért a Vérfagyasztó felújítás című, 12 éven aluliaknak nem ajánlottként besorolt műsort nem megfelelő időpontban és korhatár-besorolással sugározta egy szeptemberi reggelen. A műsor az erőszak és szexualitás mértéke miatt kizárólag este 9 és hajnali 5 óra között kerülhetett volna adásba, 16-os korhatárjelzéssel.

A Mária Rádió Mór szolgáltatójára is 150 ezer forint bírságot rótt ki a grémium, amiért egy vizsgált augusztusi adáshéten kevesebb szöveget, valamint saját és a helyi közélettel foglalkozó, a helyi mindennapi életet segítő műsort tett közzé szerződéses vállalásaihoz képest. A tanács figyelmeztette az ATV Spirit szolgáltatóját, amiért vallási tartalmú műsort szakított meg reklámmal, tekintettel arra, hogy ezt a jogszabály nem teszi lehetővé.

  • Megosztom