Rádiókról döntött a Médiatanács

A tanács elfogadta a Zalaegerszeg 88,9 MHz helyi kereskedelmi rádiós pályázati felhívását.

A Médiatanács megvizsgálta a rádiók zenei műsorkvótákra vonatkozó kötelezettségének 2017-es teljesítését, és hét médiaszolgáltató esetében állapított meg jogsértést, 18 és 50 ezer forint közötti bírságot szabva ki rájuk. A médiatörvény alapján a rádiók éves zenei kínálatának legalább 35 százaléka magyar zene, míg a magyar zenének legalább 25 százaléka öt évnél nem régebbi magyar mű lehet.

Az egri FM7 100,7 helyi kereskedelmi rádió és a fővárosi körzeti közösségi Retro Rádió kevesebb szöveget, magyar zenét, közszolgálati és helyi közélettel foglalkozó, a helyi mindennapi életet segítő műsorszámot sugárzott a szerződésükben vállaltakhoz és a törvényi előírásokhoz képest, az FM7 100,7 mindemellett kevesebb hírműsort is adott le, és helytelen audiologót használt. A Médiatanács az egri rádió médiaszolgáltatóját 40 ezer forintos, a Retro Rádió Kft.-t pedig 140 ezer forintos bírság megfizetésére kötelezte.

A Médiatanács a bírságok kiszabásakor minden esetben a fokozatosság és az arányosság elve alapján, az ügyek összes körülményét figyelembe véve állapítja meg a jogkövetkezmények adott formáját, mértékét.

A testület pénteken közzéteszi a Zalaegerszeg 88,9 MHz helyi kereskedelmi rádiós frekvencia pályázati felhívását. A pályázati ajánlatokat július 5-én lehet benyújtani a hatósághoz.

  • Megosztom