Printhirdetésekkel kampányol a Google

A digitális termékek médiamixéből most sem hiányzik a print, hiszen az elérés maximalizálása érdekében mindig érdemes túllépni a „digitális elérés” keretein és integrált médiacsatornák segítségével megszólítani a fogyasztókat – hívta fel a figyelmet a Magyar Lapkiadók Egyesülete a Google új telefonjának marketingkampányával kapcsolatosan.

 

A Google, első okostelefonjának bevezető-, október elején rajtoló marketingkampányát igazán grandiózusra tervezte: a kreatív anyagokat készítő Droga5 kreatívügynökségnek azt a megbízást adta, hogy a konkurens Samsung és iPhone újdonságait maga mögé sorolva, a következő nagy áttörésként mutassa be a telefont.

 

Bár a termék még csak a nagyobb piacokon kapható (Amerikai Egyesült Államok, Nagy Britannia, India és Németország), a Google így sem bízta a véletlenre a médiajelenlétet – hatalmas hírveréssel és médiaköltésekkel indították útjára a kampányt. A kampány célkitűzéseként meghatározott koncepció, mely szerint a Google telefonja a következő nagy szenzáció, a médiastratégiában is tetten érhető – a digitális hirdetések és a 60 másodperces tévéreklámok mellett Nagy-Britanniában például 4 oldalas, dupla borítós hirdetéseket is elhelyeztek a Metro című napilapban, de számos más exkluzív és nagy elérésű médiumban is hirdettek az érintett országokban.

 

Bár a dupla borítós megjelenés nyilvánvalóan exkluzív médiamegoldás, a Google kreatívanyagainak letisztultsága és figyelemfelkeltő jellege átgondolt, a printhirdetésekben is jártas kreatívcsapatról árulkodik.

  • Megosztom