Pórul járnak az automatások

Az italautomaták gazdáinak 30 ezer forintot kell befizetniük, minden egyes gép után 2015-től.

A frissen elfogadott adótörvénycsomaggal az élelmiszer-automaták üzemeltetőinek január elsejétől három hónapjuk van arra, hogy az összes gépüket regisztráltassák az adóhivatalban. Darabját 30 ezer forintért, ami – a szakmai szövetség által becsült 40 ezer berendezéssel számolva – egyből 1,2 milliárd forint bevételt jelent az államkasszának – írja a vs.hu.

A hivatalos magyarázat szerint a kormány az adócsalók nyomába szeretne eredni ezzel az intézkedéssel. A költségvetési törvényjavaslat már számol is azoknak az automatáknak az adótermelésével, amelyek eddig rejtve maradtak a revizorok szeme elől. Az előterjesztés úgy fogalmaz, hogy az automaták regisztrációja a közúti áruforgalom elektronikus ellenőrzésének bevezetésével együtt több 10 milliárd forinttal dobja meg az állam bevételeit (ehhez persze jóval kisebb arányban járulnak hozzá az automaták üzemeltetői, mint a szállítmányozók).

Minderre a Magyar Ital- és Áruautomata Szövetség elnöke, Szöllősi Balázs a vs.hu-nak azt mondta,
“sok adókerülő ember van a világon, bizonyára a mi iparágunkban is, ezért ez egy nagyon helyes és támogatandó dolog”. A szakmai szövetség abban látja a problémát, hogy a jelenleg hatályossá vált törvény alapján a tisztességes vállalkozók befizetik majd a pénzt, az adócsalók pedig nem regisztrálnak. A papírmunka eredménye ugyanis egy elektronikus úton megkapott számjegy, amelyet fel kell ragasztani a gépre. Ezért kell kifizetni a 30 ezer forintot, miközben a szakmabeliek kalkulációja szerint fél-egy éven belül összesen ekkora haszon van egy-egy automatán. Szöllősi Balázs szerint ez az összeg irreális, ennyiért a piaci szereplők töredéke fog csak regisztrálni, vagyis az egész kezdeményezés értelmét veszti – írja a vs.hu.

 

  • Megosztom