Pár nap és nyitnak a fővárosi strandok

Április 28-án indul a szezon a budapesti strandokon, elsőként a Palatinus és a Paskál fürdők strandterületei nyitják meg kapuikat. Május 26-án nyit a Csillaghegyi, május 27-én a Római strand, június 2-től pedig már a Pünkösdfürdői strand is fogad vendégeket.

Az összes budapesti strandon készpénzmentes fizetést vezetnek be, így a fürdő területén vásárolt termékekre (étel, ital, strandcikkek, stb.) készpénz helyett kizárólag a pénztárakban feltöltött kártyát, bankkártyát és elfogadóhelytől függően SZÉP-kártyát fogadnak el. Ez a rendszer kényelmes és biztonságos, hiszen így a fürdőzés során nem kell a készpénzzel bajlódni vagy azon aggódni, hogy pénztárcánk biztonságban legyen. A kártyát távozáskor nem kell leadni, hiszen az egyenleg az utolsó használattól számított 5 éven keresztül folyamatosan felhasználható, vagy visszaváltható, bármely a BGYH Zrt. által üzemeltetett fürdőben és strandon.

Az immár egész évben nyitva tartó Palatinus fürdő strandterületén ebben az évben egy csaknem 1000 négyzetméteres új játszótér várja a gyermekeket családias környezetben. Három korcsoportra külön kialakított játék blokkokkal, játszóvárral. Újdonságként idén már egy vizes terepasztal is várja majd a gyerekeket. Kialakításra került egy gumi burkolatos lábtenisz pálya és a kültéri fitness park területe is megújult.

A Paskál fürdőben május 15-én kerül átadásra egy közel 90 négyzetméter vízfelületű, közvetlen épületkapcsolatos télen-nyáron használható kültéri ülő medence, beépített sakk asztallal. Az iskolai szezon végére mintegy 3000 négyzetméteres új füves terület kerül átadásra, így a Paskál fürdő már mintegy 3,8 hektár zöld területtel várja a látogatókat.

Javában zajlik a Csillaghegyi fürdő fejlesztése, mely terveink szerint idén nyáron átadásra kerül. A hegyoldalban épülő, 7000 négyzetméteres, hatszintes létesítményben helyet kap egy 33×25 méteres úszómedence, mely alkalmas lesz úszóversenyek és vízilabda mérkőzések lebonyolítására is, tanmedence, wellness részleg, panorámás étterem, egyik szintjén pedig egy 500 négyzetméteres gyerekparadicsom létesül, hogy a kisgyermekes családok számára egész évben biztosított legyen a fővárosban a fürdési lehetőség.

A nyár folyamán számos családi, sport és gyerekprogram teszi még színesebbé a strandok életét, hiszen számos hétvégén, mind az öt strandon érdekes és szórakoztató programok, sportolási lehetőségek is várják az érdeklődőket. Várhatóan július 27-én a Magyar Fürdőszövetség kezdeményezésére idén is megrendezésre kerül a Strandok Éjszakája program, melyhez a Budapest Gyógyfürdői Zrt. idén a megújuló Palatinus strandon megszervezésre kerülő programokkal csatlakozik.

  • Megosztom