Még mindig padlón a belföldi turizmus

A válság kitörésének événél is jóval alacsonyabb szinten van a belföldi turizmus a KSH adatai alapján.

Változatlanul nincs pénzük utazásra a magyaroknak, írta a Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján a minap a Vg.hu. „2013 első kilenc hónapjában a népesség 30 százaléka vett részt belföldi idegenforgalomban, azaz legalább egy alkalommal tett többnapos belföldi utazást. A többnapos belföldi utazások száma (11 millió) és a turizmusra fordított idő (48,2 millió nap) tovább csökkent a korábbi évekhez képest, így a 2008-as értékeknek – megközelítőleg – a kétharmadára esett vissza” – idézte a KSH-t a portál.

A csökkenés kevésbé érintette a kereskedelmi szálláshelyek igénybevételével járó utakat. A lakosság a többnapos belföldi utazásai során folyó áron 205 milliárd forintot költött el 2013 első háromnegyed évében, szálláshely-szolgáltatásokra 76, vendéglátó-szolgáltatások és élelmiszerek vásárlására pedig 50 milliárd forintot. A turisztikai fogyasztás negyede a budapestiektől származott, harmada a Balaton régióban valósult meg. „A turizmust elsősorban a hosszabb, a négy vagy annál több éjszakát magába foglaló utazások jellemzik. A lakosság a 3,4 millió ilyen utazáson összesen 25,6 millió napot töltött el, 13 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbinál” – közölte a KSH.

 

  • Megosztom