Összeolvadás a HR és kommunikációs szolgáltatói szektorban

Hosszabb előkészítő munka után, 2020 szeptember 1-től egyesült a SternCom, valamint a Bindermann The Employer Branding Company tanácsadó cég. Az összeolvadással egy szélesebb szolgáltatási spektrummal rendelkező vállalat jön létre, mely SternCom márkanév alatt folytatja tovább tevékenységét.

Az összeolvadással az eddigi kommunikációs szolgáltatásokat employer branding és HR marketing megoldások egészítik ki, így bővítve a már meglévő szolgáltatási portfoliót. A két cég erejének és szaktudásának egyesítésével a SternCom olyan további belső kommunikációs szolgáltatásokat is nyújt majd a jövőben, melyek az ügyfelek – első sorban HR területeivel – közösen kialakított célok mentén a stratégiai tervezéstől, a teljes operatív megvalósításig terjedhetnek, így törekedve a legmagasabb szintű ügyfélkiszolgálásra.

„A világban jelenleg drasztikus folyamatok zajlanak: gondoljunk csak a COVID járványra, mely nem csak az életünket változtatta meg, hanem a munkaerő-piaci folyamatokban is jelentős változást hozott. Egyik hozadéka ennek, hogy a COVID lesz az employer branding lakmuszpapírja, mert beég a kollektív céges emlékezetbe a válságkezelés módja, az a bánásmód, ahogy „éles helyzetben” egy munkáltató a munkavállalóit kezeli és az, hogy mennyire küzd a kollégák megtartásért. A belső kommunikáció jelentősége felértékelődött, hiszen a vállalati identitás belső-külső formálásában, az elkötelezésben kiemelt szerepet kap. Különleges HR és employer branding megoldásokra van szüksége az ügyfeleknek. A SternCom és a Bindermann összeolvadása erre a felmerült piaci igényre erősít rá, szélesítve a SternCom immár közös szolgáltatási csomagját” – mondta el az egyesüléssel kapcsolatban Kádár Balázs, a Bindermann managing partnere, az Employer Branding Award alapítója, az MPRSZ Employer Branding Tagozatának vezetője.

„Több mint 10 év alatt a SternCom-ot igazi integrált kommunikációs ügynökséggé formáltuk. Törekszünk arra, hogy a változó piaci, gazdasági környezetben, minél sokrétűbb kommunikációs ügynökségi szolgáltatást tudjunk nyújtani, mert úgy látjuk, hogy olyan szakemberekre van igénye az ügyfeleknek, akik átlátják a különböző területeket, segítenek a tervezésben, a területek súlyozásban és persze a kivitelezésben is. A mostani összeolvadás a két cég szinergiáit egyesíti, melynek eredményeképp minden stratégiailag fontos üzletágban képesek leszünk az ügyféligények kielégítésére” – mondta el Tátrai Marcell, a SternCom ügyvezető igazgatója.

A két cég – 2020. szeptember 1-től – SternCom márkanév alatt folytatja a közös munkát. Kádár Balázs managing partnereként kerül az ügynökség vezetőségébe. A fúzió kapcsán a szeplők egyesítik meglévő ügyfélkörüket is. A SternCom referenciái között olyan projektek és cégek szerepelnek, mint az Asztanai Világkiállítás, a Birkozó Világbajnokság, a Mars Magyarország, a Nemzeti Vágta, a Total- vagy a Hörmann Magyarország. A Bindermann meglévő referenciái között találhatóak többek között: Siemens, Infineon, E.ON, Lidl, Erste Bank, Praktiker vagy a Groupama Biztosító.

  • Megosztom