Összefognak a sportszövetségek

Húsz budapesti sportszövetség közösen vesz részt a Budapest 2019 Európa Sportfővárosa soron következő eseményén, hogy együttes kiállásukkal, sportolóik személyes közreműködésével minél több fővárosi embert döbbentsenek rá arra, hogy az egészségük megőrzése érdekében ideje elkezdeniük sportolni. Május 25-én a Margitszigetre várják minden korosztály képviselőit, hogy ott az érdeklődők az atlétikától a harcművészetekig számtalan mozgásformát próbálhassanak ki. A szervezetek képviselői abban bíznak, hogy ezzel a kezdeményezésükkel sokak számára mutathatják meg, hogyan lehet a jövőben a sport a hétköznapjaik állandó része.

A hazai szabadidő sportolási szokásokat összegző statisztika lehangoló eredményt mutat. A legutóbbi EUROBAROMETER felmérésből ugyanis az derült ki, hogy a magyar lakosság – beleértve ebbe a körbe természetesen a budapestieket is – alig harmada végez kisebb-nagyobb gyakorisággal intenzívebb testmozgást. Ezzel a teljesítménnyel pedig jelenleg az európai kontinens sereghajtói közé tartozunk. A Főváros karöltve a helyi sportszövetségekkel ezen a helyzeten szeretne javítani a május végi Családi Sportnap megszervezésével is.

„A példamutatás sokaknak adhat inspirációt ahhoz, hogy sportolni kezdjenek. Emiatt is örültünk annak, hogy a Budapest 2019 Európa Sportfővárosa programsorozat részeként megvalósuló Családi Sportnapon a legtöbb fővárosi sportszövetség képviselteti magát, és sportolóik aktív közreműködésével zajlik le az esemény. Ennek köszönhetően a rendezvényen már biztosan ott lesz Hosszú Katinka és Gyurta Dániel olimpiai úszóbajnokok is. Ez is mutatja, hogy széleskörű összefogás született, annak érdekében, hogy felrázzuk, és mozgásra ösztönözzük a budapestieket.” – hangsúlyozta Dr. Szalay-Bobrovniczky Alexandra, főpolgármester-helyettes.

A május 25-ei eseményen több mint ötvenféle sportot lehet majd kipróbálni az aerob testmozgástól kezdve a kajakozáson, evezésen, rekreációs és szabadidős sportokon keresztül a labdajátékokig, illetve az extrém- és küzdősportokig bezáróan. Közel száz profi sportoló segít majd a margitszigeti helyszínen az érdeklődőknek abban, hogy kipróbálják, szakszerűen elsajátítsák az egyes mozgásformákat és első kézből kapjanak információkat, gyakorlati tanácsokat a sportosabb életmód kialakításához. A rendezvényen reggel tíztől délután hat óráig saját standdal, illetve szakmai csapattal jelen lesz a Budapesti Atlétikai Szövetség, a Budapesti Evezős Szövetség, a Budapesti Szabadidősport Szövetség, a Budapesti Torna Szövetség, a Közép-magyarországi Technikai és Tömegsportklubok Budapesti Szövetsége, a Magyar Golf Szövetség, a Magyar Öttusa Szövetség, a Budapesti Asztalitenisz Szövetség, a Budapesti Tollaslabdázók Szövetsége, a Budapesti Labdarúgó Szövetség, a Budapesti Súlyemelő Szövetség, a Budapesti Regionális Judo Szövetség, a Budapesti Tájfutók Szövetsége, a Budapesti Természetbarát Sportszövetség, a Budapesti Vívó Szövetség, a Fogyatékkal Élők Budapesti Sportszövetsége, a Harci Művészetek Budapesti Szövetsége, a Családbarát Magyarország és a Budapesti Sportszövetségek Uniója.

A Családbarát Magyarország információs sátránál választ kaphatnak az érdeklődők az őket érintő családbarát intézkedésekről és lehetőségekről, illetve a július 1-jén életbelépő Családvédelmi Akcióterv részleteiről. A Kreatív Bababirodalomban bábszínház és mesefelolvasás várja a legkisebbeket, a nagyobbak pedig kézműves foglalkozásokon vehetnek részt és reflexjátékon mérhetik össze tudásukat. A legügyesebb családok társasjátékot is nyerhetnek! Novák Katalin, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár, az esemény kapcsán előzetesen elmondta: „A rendszeres sportolással többet teszünk annál, minthogy megőrizzük saját egészségünket. Egyrészt példát mutatunk a gyermekeinknek, ráadásul ez akár közös családi tevékenység is lehet, továbbá a szellemi frissességhez is hozzájárul.”

A Családi Sportnapon a nemzetközi sportdiplomácia képviseletében látogatást tesz Gian Francesco Lupatelli és Hugo Alonso az Európai Fővárosok és Városok Sportszövetsége elnöke és főtitkára is, amely szervezettől Budapest erre az évre elnyerte az Európa Sportfővárosa rangos elismerést.

  • Megosztom