Országos premierekkel erősít az AXN

Kevesebb mint két hét leforgása alatt hat országos premier sorozatot kapunk az AXN csatornától A hősök otthona kampány folytatásaként. A március második felében érkező évadokban az akció és a bűnügyek játsszák majd leginkább a főszerepet.

Az izgalmak március 18-án 21:00-kor kezdődnek a SWAT – Különleges egység harmadik évadának premierjével. Hondo (Shemar Moore) csapata új taggal bővül, akire szükség is van a szűnni nem akaró bűnügyek felkutatásában. Rögtön a SWAT – Különleges egység után, szerdánként 21:55-től izgulhatjuk végig a SEAL Team 3. évadának eseményeit is. A Bravo egység egy percet sem pihenhet, hiszen világszerte szükség van szakértelmükre és elhivatottságukra. Jason (David Boreanaz) sérülései, valamint a csapatra nehezedő nyomás miatt azonban egyre nehezebbnek bizonyulnak a feladatok, ez pedig még a harcban edzett egységet is kikezdi.

A szerdákhoz hasonlóan csütörtökökre is esik egy izgalmas premier-páros. Március 19-én 21:00-tól a már fél éves tapasztalattal rendelkező John Nolan (Nathan Fillion) mindennapjait követhetjük nyomon Az újonc második évadában. Nolan próbál helytállni az egyre nehezedő rendőri posztban, ráadásul a szakmai megpróbáltatások mellett egy kialakulóban lévő románc foglalja le minden ébren töltött percét. Egyből Az újonc után, 21:55-kor Max Goodwin (Ryan Eggold) kórházigazgató kalandjai következnek a New Amsterdam második évadában. A történet az első szezon végén történt tragikus baleset részleteinek tisztázódásával kezdődik, hiszen az áldozatok memóriája kezd visszatérni. Mindenki máshogy próbálja feldolgozni a történteket, de egy biztos: az életük örökre megváltozott.

Március 21-én 21:00-kor egy kicsit más vizekre evezünk, ekkor debütál ugyanis a Gyilkos elmék tizenötödik évada, méghozzá dupla epizódokkal. Az utolsó évadban hőseink legnagyobb feladata továbbra is a Kaméleon, Everett Lynch (Michael Mosley) és lánya, Grace Lynch (Alex Jennings) elfogása, akik már JJ-t, (A. J. Cook) is megsebesítették korábban. A csapatnak új eszközöket is be kell vetnie, hogy mihamarabb kézre kerítsék az elvetemült bűnözőket. A sorban hatodik sorozatpremierre is csak március 29-ig kell várnunk, ekkor érkezik ugyanis Az igazság terhe második évada, amit vasárnaponként 13:30-tól követhetünk nyomon, szintén dupla részekkel. Az első évadban Joanna (Kristin Kreuk) győztesként került ki a majdnem a karrierjébe kerülő perből, ez azonban korántsem jelenti azt, hogy hátra dőlve élvezheti a munka gyümölcsét. Miközben társa Billy (Peter Mooney) és testvére, Shane (Andrew Chown) közösen próbálják megmenteni Millwood városát, Joanna egy új ügyön dolgozik, ami az előzőhöz hasonlóan sokkal több annál, mint aminek elsőre látszott…

SWAT – Különleges egység 3. évad országos premier: március 18-tól szerdánként 21:00-kor az AXN műsorán.

SEAL Team 3. évad országos premier: március 18-tól szerdánként 21:55-kor az AXN műsorán.

Az újonc 2. évad országos premier: március 19-től csütörtökönként 21:00-kor az AXN műsorán.

New Amsterdam 2. évad országos premier: március 19-től csütörtökönként 21:55-kor az AXN műsorán.

Gyilkos elmék 15. évad országos premier: március 21-től 21:00-kor dupla részekkel az AXN műsorán.

Az igazság terhe 2. évad országos premier: március 29-től vasárnaponként 13:30-kor dupla részekkel az AXN műsorán.

  • Megosztom