Óriástigris parádézik majd Debrecenben

Tizenhat virágkocsi, köztük egy óriás virágtigris vonul majd végig augusztus 20-án az idei debreceni virágkarneválon. A kompozíciók elkészítéséhez 670 ezer szál dália érkezik Hollandiából.

Debrecen idén a Szent Koronát és a városcímert ábrázoló kocsik mellett egy harmadik kompozíciót is készíttet: az ország első vidéki állatkertjeként 60 éve megnyílt debreceni állatkertet ünneplő virágkocsin 4,6 méter magas, 13 méter hosszú óriás virágtigris lesz majd látható. Az idei karneváli menetben 16 virágkocsi és 30 hazai, illetve külföldi művészeti csoport vonul majd fel a Nagyállomástól a Nagytemplom érintésével a Nagyerdőbe – írja beszámolójában az MTI.

Este Karneváléj elnevezéssel a Nagyerdei Stadionban kétezer fellépővel rendezik meg az ország legnagyobb “aréna show-ját”, és az idén először a karnevál másnapján, augusztus 21-én esti felvonuláson ismét bemutatkoznak a virágkocsik és a művészeti csoportok a belvárosban.

A karneváli hét programjai már augusztus 14-én megkezdődnek Debrecenben. A nagyerdei Békás-tó környékén rendezik meg a gyerekek ötnapos Galiba fesztiválját, a fények éjszakái program keretében egy nemzetközi, 3D mapping művészekből álló csapat épületvetítéssel “kelti életre” a Nagytemplomot, a Déri Múzeumot és a régi városházát, lesznek kerékpáros programok, food truck show, és megtartják a cseh sörök karneválját is.

A korábbi 48 virágkarneválon összesen több mint százmillió szál virágot használtak fel kocsik díszítéséhez. Az idei, 49. karneválon a tavaly elindított törekvést folytatva igyekeznek minél több élő virágot felhasználni a több százezer szárazvirág mellett. Ezért a karnevál előtt egy-két nappal érkezik meg Debrecenbe az a kamion, amely 670 ezer szál dáliát szállít a virágkocsik feldíszítéséhez.

  • Megosztom