Orbán a reklámadóról

A miniszterelnök a szokásos pénteki közrádiós interjúban azt mondta, megmarad a reklámadó, sőt kiszélesítik az adófizetők körét, az adókulcs mértéke pedig csupán technikai kérdés, amiről egyeztetnek.

Bár nem hangzott el Simicska Lajos neve, egyértelműen az ő múlt heti kemény szavaira reagálva a miniszterelnök azt mondta a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában, egy ország kormányzása nem személyes ügy, az egyetlen szempont azt, hogy mire van szüksége a magyar embereknek. Márpedig a miniszterelnök úgy látja, szükség van a reklámadóból befolyó bevételekre, “ezektől a bevételektől nem tudunk eltekinteni”. Az összes többi kérdés, az adókulcs mértéke stb. technikai kérdés – tette hozzá.

Orbán szerint a technikai kérdésekről szerinte tárgyalni lehet és kell is. A miniszterelnök azt mondta, jelenleg is több egyeztetés zajlik erről.

A fideszes kormányfő azt mondta, a reklámadó a magántulajdonosok zsebbe vágó kérdése. A reklámadó módosítására adott reakciókkal, vitákkal nem óhajt foglalkozni. Kijelentette: a kávéházi legendák világa nem a kormányzás világa. Hogy ki és milyen stílusban reagál és nem szeretne adót fizetni, az számomra másodlagos.

  • Megosztom