Online koncertpremierek a Müpa Home műsorán

A Müpa az elmúlt évadok során több száz koncertet és előadást rögzített, amelyből több mint 100 tekinthető meg a honlapjukon elérhető videótárban és a Müpa Home hetente jelentkező közvetítésein. A következő hetekben a legnépszerűbb könnyűzenei és jazzkoncertek közül élhet át újra hármat a közönség: Tzumo Árpád zenekara, a Solati Music kifinomult előadását, a Blahalouisiana ’70-es évekre hangszerelt dalait és a basszusgitár dán ikonja, Ida Nielsen dögös-zúzós estjét. A sorozat különlegessége, hogy mindhárom magával ragadó koncertfelvétel most kerül először a nagyközönség elé!

Az Artisjus-díjas jazz-zongorista, Tzumo Árpád remek zenésztársakat maga köré gyűjtve 2016-ban hívta életre a Solati Music zenekart. Az énekesnő Pocsai Krisztina nemcsak gyönyörű hangjával járul hozzá a zenekar sikereihez, de a dalszövegek is az ő tollából születnek. Bár a basszusgitáron hallható Heilig Tamás szülei is jól ismert nevek, saját jogon vívta ki a zenésztársadalom elismerését: számos jazzformáció mellett hallhatja a közönség a Punnany Massif és a Random Trip koncertjein is. A dobok mögött pedig a világhírű gitárlegenda, Snétberger Ferenc Berlinben élő fia, Toni Snétberger ül. A Jazz Showcase közönsége a kvartett stílusosan Debut névre keresztelt bemutatkozó lemezének dalait hallhatta a Müpában. A jazz harmóniakészletét az R’n’B, a neo-soul és hiphop formavilágával és stílusjegyeivel ötvöző dalok igazi előremutató hangzásvilágot teremtettek a Fesztivál Színház színpadán.

A székesfehérvári Blahalouisiana 2012-es megalakulása után hamar a hazai pop-beat-rock szcéna egyik leggyorsabban felívelő csillagává vált, és elmaradhatatlan fellépői lettek a legnagyobb kluboknak és fesztiváloknak. 2018-as koncertjükön a zenekar második, Alagutak, fények, nagymamád jegenyéi című lemezüket különleges, klasszikus hangszerelésben és díszletek közt mutatták be a Müpában. A Balázs Ádám hangszerelte dalok a ’70-es éveket idéző környezetben szólaltak meg, vonósnégyessel, fúvósokkal és egy Hammond-orgonával kiegészülve.

Kevés muzsikus van, aki elmondhatja magáról, hogy nemcsak tagja volt Prince zenekarának, de a poplegenda maga választotta ki. A dán Ida Nielsen lendületes színpadi jelenléte és technikai felkészültsége viszont önmagáért beszélt, nem meglepő, hogy 6 évig pengette a húrokat Prince mögött. Az énekes halála után leginkább szólókarrierjére összpontosított, az old school funkot a nu soullal és hiphoppal ötvöző dalai pedig megtalálták az utat a közönség szívéhez. 2019-es jazztavaszos koncertjén pedig a magyar rajongókat is elvarázsolta.

A Müpa Home koncertjei megtekinthetőek a Müpa honlapján és hivatalos YouTube-csatornáján.

  • Megosztom