- Hirdetés -

Önkéntesekkel segít a Vodafone

|

- Hirdetés -

A Vodafone Magyarország Alapítvány a koronavírus miatt kialakult helyzetben átalakította vállalati önkéntes programjait, hogy azok a legkiszolgáltatottabb csoportok – így az idősek és a gyermekek életét segítsék. A dolgozói igényeket és a vírus miatti korlátozásokat szem előtt tartva a fizikai önkéntességet az online vagy telefonon keresztül történő programok váltották fel. Ennek jegyében csatlakozott a vállalat a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Fesztivál Önkéntes Központ által életre hívott ’Hogy tetszik lenni?’ programhoz, melynek célja, hogy csökkentse az idős emberek elszigeteltségét a generációk összekapcsolása által.

Az Eurostat adatai szerint Magyarországon csaknem 700 ezer 65 éves vagy annál idősebb ember él egyedül. Ez jelentős probléma, hiszen a huzamosabb egyedüllét a mentális állapot romlása mellett több súlyos betegség kockázatát is növeli. Az egyedüllét ugyanakkor még ennél is több idős emberre jelentett veszélyt az elmúlt hónapokban, hiszen a korlátozások miatt nem tudtak szociális életet élni és nem találkozhattak szeretteikkel. Ebben a helyzetben a digitális tér jelenthetett volna megoldást, azonban, ahogy arra korábbi európai statisztikák is rámutattak, a 75 év felettiek 87 százaléka nincs jelen a digitális térben.

Erre a problémára három szervezet – a Fesztivál Önkéntes Központ, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Vodafone Magyarország Alapítvány – egymástól függetlenül kezdett el megoldást keresni, melyek a végén egyesültek a siker és a lehető legnagyobb elérés érdekében. A Vodafone Magyarországnál komoly hagyománya van az önkéntességnek. Egyebek között, a Vodafone Alapítvány évek óta működteti Önkéntes Közösségét, melynek fennállása óta 100-120 önkéntes esemény valósult meg, melyeken hozzávetőleg 4000-5000 munkatárs fordult meg. A koronavírus miatt kialakult helyzetben a Vodafone szinte azonnal átalakította a vállalati önkéntes programokat, hogy azok a legkiszolgáltatottabb csoportok életét, az aktuális helyzetnek megfelelő csatornákon keresztül segítsék. A dolgozói igényeket és a vírus miatti korlátozásokat szem előtt tartva a fizikai önkéntességet a távolról végezhető programok váltották fel, és a hagyományosan fizikai aktivitás jellegű (pl. ételosztás) önkéntesség helyett a kapcsolattartás és a digitális világgal és eszközökkel való ismerkedés került a fókuszba.

A ’Hogy tetszik lenni?’ program célja, hogy a kialakult helyzetben támogató beszélgetésekkel, odafigyeléssel – a digitális világgal való ismerkedéssel- segítsék az otthonunkban egyedül élő időseket, ezáltal csökkentve a magány érzését. Az önkéntesek toborzásáért és koordinálásáért a Fesztivál Önkéntes Központ felel, a programhoz csatlakozó idősekkel a Magyar Máltai Szeretetszolgálat tartja a kapcsolatot. Összesen több mint 400 önkéntes jelentkezett eddig a programra, akik közül 85-en már át is estek a szigorú szűrési és betanulási folyamaton és fel is vették a kapcsolatot idős párjukkal. A legfiatalabb önkéntes jelentkező 16, míg a legidősebb 70 éves volt, ami jól mutatja, hogy az önkéntesség és az ezáltal létrejövő szociális kapcsolatok kortól függetlenül fontos szerepet töltenek be az emberek életében.

„A Hogy tetszik lenni? programot olyan fiatalok hozták létre és olyan unokák működtetik, akik azt szeretnék, hogy a programban résztvevő idős emberek érezzék a törődést és hogy jelenlétük fontos a társadalom számára. Ez nem csupán egy önkéntes program. Ez a kezdeményezés egy emlékeztető mindannyiunknak, hogy becsüljük meg az időseket, figyeljünk oda egymásra, és ha csak annyit érünk el, hogy mindenki többször hívja fel a saját nagymamáját, nagypapáját, már megérte belevágni.” – foglalta össze Nagy Réka, a Fesztivál Önkéntes Központ vezetője.

„Szükségünk van egymásra! Ahogy a Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnöke, Kozma Imre atya újra és újra az eszünkbe-szívünkbe vési, „az életünket ajándékba kaptuk, és az tehet bennünket boldog emberré, ha tovább ajándékozzuk.” Az önkéntesség lelkülete pontosan erről a tovább ajándékozásról szól. Életünkben annyiszor döntünk érdekek mentén, hogy bizony mindnyájunknak igazi örömöt jelent, amikor minden érdek nélkül tehetünk valamit egy másik emberért. Ez az öröm kihat életünk minden területére és egészségesebbé tesz bennünket.” – tette hozzá Győri-Dani Lajos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat ügyvezető alelnöke.

„Már az első hetekben több mint 70 munkatársunk jelentkezett a „Hogy tetszik lenni programra”, melynek keretében kollegáink idősekkel beszélgetnek és segítenek nekik megismerkedni a digitális térrel és eszközökkel. Ez a program azonban sokkal több ennél, hiszen kollegáink is – kivétel nélkül – arról számolnak be, hogy ők is rengeteget kapnak beszélgetőpartnereiktől és valódi, mély emberi kapcsolatokkal és tudással, tapasztalattal gazdagodnak.” – mondta el Dr. Budai J. Gergő, a Vodafone Magyarország Alapítvány kuratóriumi tagja és a Vodafone Magyarország Zrt. alelnöke.

A ’Hogy tetszik lenni?’ programra továbbra is várják az önkéntesek jelentkezését.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Akcióban a Disney és a National Geographic

A The Walt Disney Company és a National Geographic egy új, több platformra kiterjedő globális kampányt indít a Föld napja alkalmából. Az Otthonunk nevet viselő kezdeményezés olyan programokat mutat be filmkészítők, történetmesélők közreműködésével, melyek...

Közel félmilliárd forintnyi támogatásról döntött az NFI

Televízió és stream szolgáltatásra készülő filmek gyártásának támogatásáról döntött a Nemzeti Filmintézet (NFI). Az összesen 456,49 millió forintnyi támogatásban részesülő alkotások között szerepel Csehov egyik legismertebb darabjának tévéfilm feldolgozása kiváló szereposztással, valamint a magyar...

Érdekes adatok a magyar cégek hatékonyságáról

A hibrid munkavégzésre hosszabb távon is fel kell készülnünk: a magyar szellemi munkát végzők több mint egyharmada legalább egy-két napot otthonról dolgozik – ez is kiderül Magyarország első országos reprezentatív produktivitás-kutatásából. A megkérdezettek negyede...

Hétvégén ingyen sör várja a bicikliseket

Idén sem maradhat el a szezonnyitó kerékpárosbarát hétvége, amit április 20-21-ére hirdetett meg a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (MAKETUSZ). A program keretében lehetőség nyílik együtt körbetekerni a Földet a most következő hétvégén. Az eseményhez...

Kiderült, mennyit keresnek a középkorúak

Bár az infláció visszahúzódott, a középkorúak jövedelme nem emelkedett jelentősebben, így érdemben nem változott az anyagi helyzetüket jónak vagy gyengének látók aránya. A K&H biztos jövő felmérés idei első negyedéves eredményei szerint a 30-59...

Óriási sportolói csapattal ünnepel a Samsung

Kevesebb mint 100 nap, és elkezdődnek a 2024-es párizsi olimpiai és paralimpia játékok. Ez alkalomból a Samsung, az esemény nemzetközi partnereként bejelenti eddigi legnagyobb létszámú sportolói csapatát. A vállalat idén összesen 57, köztük 44...

Az Unileverrel bővített a Waberer’s

Közel 800 cikkszámot kezel, illetve mesterséges intelligenciával ellátott eszközökkel végzi a komissiózási feladatokat a Waberer’s Csoport leányvállalata, a WSZL az Unilever Magyarország Unishop elnevezésű B2C webshopjában. Az új megbízásnak köszönhetően a Waberer’s eddigi tevékenysége...

Bajban a nyugdíjasok – hiába a jó számok, mégis öregszik a magyar

Habár európai összevetésben a magyar születési ráta különösen 2011-től 2022-ig felettébb kedvezően alakult, mégis fenyeget a társadalom elöregedésének veszélye. Ennek egyik oka a Bankmonitor szakértői szerint az, hogy a szülőképes korú nők száma (a...

A Telekom továbbra is a fenntarthatóságra fókuszál

Klímavédelmi, digitalizációs és sokszínűségi célok mentén meghatározott fenntarthatósági stratégiájának (2021-2030) harmadik évéről számolt be a Magyar Telekom Fenntarthatósági Jelentésében, amelyet az Éves Jelentéssel egy napon, április 16-án publikált. Bár a Magyar Telekom fenntarthatósági törekvéseinek...

Együttműködik az NVIDIA és a Schneider Electric

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként...
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Érdekes játékkal készül a Vivicittára a Szentkirályi

Egyedi módon hívja fel a futók és a látogatók figyelmét a folyadékpótlás fontosságára a Szentkirályi ásványvíz. A Telekom Vivicittá Félmaraton hivatalos hidratációs partnere az április 20-21-én zajló futóünnepen egy 50 négyzetméteres, interaktív hidratációs társasjátékkal...

Akcióban a Disney és a National Geographic

A The Walt Disney Company és a National Geographic egy új, több platformra kiterjedő globális kampányt indít a Föld napja alkalmából. Az Otthonunk nevet viselő kezdeményezés olyan programokat mutat be filmkészítők, történetmesélők közreműködésével, melyek...

Közel félmilliárd forintnyi támogatásról döntött az NFI

Televízió és stream szolgáltatásra készülő filmek gyártásának támogatásáról döntött a Nemzeti Filmintézet (NFI). Az összesen 456,49 millió forintnyi támogatásban részesülő alkotások között szerepel Csehov egyik legismertebb darabjának tévéfilm feldolgozása kiváló szereposztással, valamint a magyar...

Érdekes adatok a magyar cégek hatékonyságáról

A hibrid munkavégzésre hosszabb távon is fel kell készülnünk: a magyar szellemi munkát végzők több mint egyharmada legalább egy-két napot otthonról dolgozik – ez is kiderül Magyarország első országos reprezentatív produktivitás-kutatásából. A megkérdezettek negyede...

Hétvégén ingyen sör várja a bicikliseket

Idén sem maradhat el a szezonnyitó kerékpárosbarát hétvége, amit április 20-21-ére hirdetett meg a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (MAKETUSZ). A program keretében lehetőség nyílik együtt körbetekerni a Földet a most következő hétvégén. Az eseményhez...

Don't Miss

Elképesztő támogatást nyújthat a család – interjú Holló Mártával

Kihívásokat hozhat egy karrierútban a gyerekvállalás, a női szerepek mindennapos megoldása, ebben elképesztő támogatást nyújthat a család, ahogy nálam is történt – mondta el a Marketing&Media magazinnak Holló Márta. A Magyar Telekom vállalati kommunikációs...

Lakatos Zsófia: Soha nem bántam meg, hogy édesanyákat alkalmaztam

Hosszú távon nem lehet sikeres az a cég, amely elveszíti a női energiát és attitűdöt - véli Lakatos Zsófia. Az Emerald PR tulajdonos-ügyvezetője a Marketing&Media magazinnak adott interjúban beszélt arról, hogy mekkora kihívást jelent...

Liptay Gabriella: Nem érdemes „csak” karrierben gondolkozni

Talán nem is érdemes „csak” karrierben gondolkozni, sokkal inkább a kiegyensúlyozott, értelmes célok által meghatározott felelős élet vagy életvezetés lehet a megoldás – véli Liptay Gabriella. A KPMG in Hungary marketing- és kommunikációs igazgatója...

Elképesztő energiákat kell mozgósítanom – interjú Hámori Barbarával

Hiszek abban, hogy férfiak és nők együtt és közösen tudják a legtöbbet kihozni egy adott projektből, ahogy nekünk is szükségünk van az ő férfi energiáikra, másképp gondolkodásukra, úgy nélkülünk nők nélkül egyenesen megállna az...

Csobot Adél: Boldogan forgatnék egy jó napi sorozatban

Amit leginkább a szemem előtt tartok, hogy mindig önazonos legyek – vallja az influenszerkedés kapcsán Csobot Adél. Az mmonline.hu-nak adott interjúban a tavalyi évből a Sztárbox műsorvezetését és egy autentikus tangó-estben való közreműködését emelte...