ATV Zrt.: növekvő árbevétel, de megugró veszteség

Tavaly sokkal többet költöttek műsorgyártásra, mint 2018-ban. Az adatok alapján jól jártak azzal, hogy az Atmedia értékesíti a reklámfelületeiket.

A járványhelyzet miatt idén a céges beszámolók leadásának határidejét május 31-ről szeptember 30-ra tolták. A cégek döntő többsége élt is ezzel a lehetőséggel, emiatt idén nyár elején nem is tudtuk elkészíteni a médiavállalatok, illetve az ügynökségek – árbevétel alapján összeálló – toplistáját.

Azért néhány cég, ha nem is adta le május végén a beszámolóját, de a szeptemberi határidőt sem várták ki. Ezek közé tartozik az ATV, az ATV Spirit csatornákat és az atv.hu-t működtető ATV Zrt. is.

A társaság tavalyi üzleti évét alapvetően az utóbbi, azaz az ATV Spirit 2019. január 8-i elindítása határozta meg. Az új csatorna kedvezően hatott az árbevételükre, ugyanakkor láthatóan az eredményüket egyelőre hátrányosan érintette.

Konkrétan az ATV Zrt. nettó árbevétele a 2018-as 2,39 milliárd forintról 2,65 milliárd forintra nőtt, ami 263 millió forintnyi – közel 11 százalékos – bővülést jelent. Ugyanakkor az adózott eredményük a 2018-as -200 millió forintról, -313 millió forintra nőtt, azaz több mint 100 millióval nagyobb veszteséget voltak kénytelenek elkönyvelni.

A társaság a beszámolójában részletezte az árbevétele összetételét. Ez alapján tavaly a reklámbevételük jelentősen emelkedett: a korábbi 805 millió forintról bő egymilliárd forintra. Azaz úgy tűnik üzletileg bejött nekik, hogy a televíziós és az online reklámfelületeik értékesítésével 2019 elejétől az Atmediát bízták meg.

A sugárzási díjból származó bevételük viszont 392 millióról 336 millió forintra csökkent. A felhasználási díjból keletkezett bevételük pedig 1,07-ről 1,11 milliárd forintra nőtt. A barterből származó bevételeik megfeleződtek, a 2018-as 40 millió forint helyett tavaly 20 millió forintot tettek ki.

A költségeik terén az látható, hogy a műsorgyártás kapcsán igénybe vett szolgáltatásokra tavaly jóval nagyobb összeget fordítottak, mint egy évvel korábban. 2018-ban erre 657 millió forint, 2019-ben viszont már 966 milliót költöttek.

A tavalyi második félév óta már nulla százalék a reklámadó kulcsa. Az első félévben viszont még 36 millió forintot fizetett be az ATV Zrt. ezen a címen az államkasszába. Ugyanakkor ez azt is jelenti, hogy 2019-ben ennyit spóroltak is az adónem kvázi megszüntetésén.

  • Megosztom