Nőtt a tévés reklámpiac

A múlt évben meghaladta a 63 milliárd forintot a hazai televíziós reklámbevétel, az árubartelt nem számolva – derül ki a Magyar Elektronikus Műsorszolgáltatók Egyesülete (MEME) és az EY tanácsadócég elemzéséből. Csökkent az állami hirdetések részaránya és jelentősen növekedtek a non-spot jellegű reklámmegjelenések, például a termékelhelyezés vagy a műsorszponzoráció bevételei. Az idén jelentős csökkenéssel számol a MEME.

A tévétársaságok és sales house-ok összesített adatai alapján a 2014 óta folyamatosan növekvő magyarországi televíziós reklámpiac a tavalyi évben az árubarterek figyelembevétele nélkül 4 százalékkal, mintegy két és félmilliárd forinttal tovább bővült. A MEME és az EY immár 15. alkalommal elkészített éves felmérése rámutat, hogy miközben az állami költésből származó tévés reklámbevétel 8 százalékkal csökkent, a nem állami (azaz piaci) hirdetésekből származó bevételek a tavalyi évben 6 százalékkal nőttek.

Az állami megrendelések részaránya a televíziós reklámpiaci költéseken belül így 2018 után újabb 1 százalékos csökkenéssel tavaly 10 százalékra, 6,4 milliárd forintra szűkült, míg a versenypiaci hirdetések a bevételek 90 százalékát biztosították, 56,8 milliárd forint értékben.

Továbbra is a klasszikus tévészpotok a meghatározóak a szektorban, amelyek árbevétele a megelőző év 0,4 százalékos emelkedéshez képest 2019-ben 3 százalékkal bővült. Ugyanakkor az egyéb típusú, non-spot jellegű bevételek a 2018-as 9 százalékos bővülés után tavaly további 16 százalékkal növekedtek, és immár 4,3 milliárd forintos összbevételt képviselnek. A non-spot jellegű hirdetések részaránya a televíziós reklámtortán belül így összességében már 7 százalékra nőtt.

A MEME és az EY tanulmánya idén először a televíziók árubarter ügyletekből származó bevételeit is összesítette. Az árubarter ügyletekből származó bevételek 2019-ben meghaladták az 1,8 milliárd forintot, így a teljes televíziós reklámbevétel árubarterrel együtt 65,07 milliárd forint volt. Az árubarterrel kiegészített teljes 2019-es Televíziós Reklámtortának a 3 százalékát tette ki a spot és non-spot típusú árubarter. A spot és non-spot hirdetések részaránya az árubarterek figyelembevételével is 93:7 százalékos megoszlást mutat.

A MEME közlése szerint az már most kimondható, hogy 2020-ban a televíziós reklám piac biztos, hogy jelentős csökkenéssel fog szembenézni, látva a koronavírus okozta eddigi gazdasági folyamatokat.

  • Megosztom