- Hirdetés -

Nemzetközi díjat nyert a magyar startup

|

- Hirdetés -

A Central European Startup Awards-on (CESA) a magyar indulók közül három cég kapott elismerést, s közülük a Best Smart City Solution kategóriában a Parkl bizonyult a legjobbnak. A magyar mobilapplikáció forradalmasította a zárt téri és utcai parkolást, emellett idén már az elektromos töltés is bekerült a szolgáltatásaik közé. A díjjal nem csupán az első regionális győzelmét szerezte meg a 100.000 applikáció letöltést jegyző cég, hanem ezzel jelölést szereztek a Global Startup Awardson.

A Global Startup Awards a világ legjelentősebb startup versenye, mely három kontinensen díjazza a mintegy 60 országból érkező pályázatokat. A rendezvény missziója, hogy az országhatárok lebontásával kapcsolja össze és ünnepelje a folyamatosan fejlődő startup ökoszisztémát.

A Central European Startup Awards-nak évek óta célja, hogy teljes képet kapjunk a közeli országok startup ökoszisztémájáról, azaz a startup vállalkozásokról, befektetőkről, coworking irodákról, akcelerátor programokról, így megteremtették ehhez a megfelelő platformot egy régiós szintű konferenciával egybe kötött verseny keretein belül. Ezáltal lehetőség nyílt, hogy hozzájáruljanak a kapcsolatok kiépítéséhez és a technológiai innovációk megismertetéséhez.

„Hiszünk abban, hogy a technológiai fejlődést támogathatjuk azáltal, hogy összekötjük a legizgalmasabb fejlesztéseket és a teljes startup ökoszisztémát.” – nyilatkozta Kovács Péter, CEO, CESAwards.

Múlt hét csütörtökön ki is osztották a megérdemelt díjakat, a díjátadón 10 ország nemzeti győztesei vettek részt. Az idei döntőben három magyar, innovatív megoldás is győzelmet szerzett.

A legjobb Best Smart City Solution győztese: a Parkl

A két éve berobbant és rendkívül népszerű Parkl lett a Best Smart City Solution kategória győztese. A magyar fejlesztés egyszerűbbé tette a budapesti parkolást, valamint az eddig kihasználatlan parkolóhelyekre is megoldást nyújtott. A díj mellett a cég azt is ünnepli idén novemberben, hogy az applikációt letöltők száma elérte a bűvös 100.000-et.

„Számunkra a díj egy nagyon pozitív visszajelzés, hogy jó irányba haladunk a szolgáltatásunkkal és sikerült egy regionális szinten is elismert megoldást létrehoznunk. 3 éve még kizárólag zárt téri parkolók digitalizációjával foglalkoztunk, de azóta sikerült több új funkciót is becsatolnunk a rendszerünkbe, mint a közterületi parkolás, elektromos töltés és a Business megoldások cégek számára. A díj elnyerésével még több motivációt és lendületet kaptunk a szolgáltatásunk további fejlesztéséhez” – Magyar Balázs, Business Development Manager, Parkl

A regionális döntőben aratott sikerek után nemsokára nemzetközi porondon tud majd bizonyítani a folyamatosan fejlődő, már a jövő elektromos autóinak töltést is biztosító, parkolást segítő alkalmazás.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Az Unileverrel bővített a Waberer’s

Közel 800 cikkszámot kezel, illetve mesterséges intelligenciával ellátott eszközökkel végzi a komissiózási feladatokat a Waberer’s Csoport leányvállalata, a WSZL az Unilever Magyarország Unishop elnevezésű B2C webshopjában. Az új megbízásnak köszönhetően a Waberer’s eddigi tevékenysége...

Bajban a nyugdíjasok – hiába a jó számok, mégis öregszik a magyar

Habár európai összevetésben a magyar születési ráta különösen 2011-től 2022-ig felettébb kedvezően alakult, mégis fenyeget a társadalom elöregedésének veszélye. Ennek egyik oka a Bankmonitor szakértői szerint az, hogy a szülőképes korú nők száma (a...

A Telekom továbbra is a fenntarthatóságra fókuszál

Klímavédelmi, digitalizációs és sokszínűségi célok mentén meghatározott fenntarthatósági stratégiájának (2021-2030) harmadik évéről számolt be a Magyar Telekom Fenntarthatósági Jelentésében, amelyet az Éves Jelentéssel egy napon, április 16-án publikált. Bár a Magyar Telekom fenntarthatósági törekvéseinek...

Együttműködik az NVIDIA és a Schneider Electric

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként...

Jelentős változások a HVG-nél

Távozik a hvg.hu felelős szerkesztője, Nagy Iván Zsolt, illetve Windisch Judit és Rovó Attila rovatvezetők is elhagyják a portált, a szerkesztőségtől elköszönők között van Dezső András is. A HVG vezetősége a napokban döntött a...

Kiáll a nők mellett a Maltesers

Az ínycsiklandó csokoládégolyóiról híres Maltesers márka idén is megújítja elkötelezettségét a nők támogatására. Büszkén áll azon törekvések előterében, melyek célja a nők társadalmi helyzetének javítása és erősítése. Évek óta kiáll a nők hangjának nemzetközi...

Újra a hazai utakat járják a Google autói

A Google Utcakép autói idén tavasszal újra visszatérnek a magyar utakra. A következő hónapokban az ország számos pontját érintik majd, hogy frissítsék a városok, utak és autópályák nézetét a Google Térképen. A Google Utcaképnek köszönhetően...

Cannes – animációs filmstúdió kap tiszteletbeli Arany Pálma-díjat

Tiszteletbeli Arany Pálma-díjat kap az Oscar-díjas japán animációs filmrendező, forgatókönyvíró Hajao Mijazaki által alapított Ghibli amimációs filmstúdió a 77. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon májusban. A japán rendező az 1979-ben bemutatott Cagliostro vára című egészestés animációs filmmel...

Digitalizáció: nincs érdemi változás a kkv-szektorban

A Digiméter idén már negyedik alkalommal mérte fel a hazai kis- és középvállalkozások (kkv-k) digitalizációjának szintjét. A főindex értéke százas skálán mérve 40 lett – ugyanez az érték 2020-ban és 2021-ben is 40 volt,...

5G-s újdonságok Barcelonából és videós trendek a BrandManiában

Elrajtol ma az RTL-en a BrandMania 24. évada, a 314. adásban az 5G-s fejlesztések kerülnek terítékre. A stáb Barcelonában, az MWC-n járt utána, hogy hol tartunk most és mit hoz a jövő a mobilhálózatok...
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Óriási sportolói csapattal ünnepel a Samsung

Kevesebb mint 100 nap, és elkezdődnek a 2024-es párizsi olimpiai és paralimpia játékok. Ez alkalomból a Samsung, az esemény nemzetközi partnereként bejelenti eddigi legnagyobb létszámú sportolói csapatát. A vállalat idén összesen 57, köztük 44...

Az Unileverrel bővített a Waberer’s

Közel 800 cikkszámot kezel, illetve mesterséges intelligenciával ellátott eszközökkel végzi a komissiózási feladatokat a Waberer’s Csoport leányvállalata, a WSZL az Unilever Magyarország Unishop elnevezésű B2C webshopjában. Az új megbízásnak köszönhetően a Waberer’s eddigi tevékenysége...

Bajban a nyugdíjasok – hiába a jó számok, mégis öregszik a magyar

Habár európai összevetésben a magyar születési ráta különösen 2011-től 2022-ig felettébb kedvezően alakult, mégis fenyeget a társadalom elöregedésének veszélye. Ennek egyik oka a Bankmonitor szakértői szerint az, hogy a szülőképes korú nők száma (a...

A Telekom továbbra is a fenntarthatóságra fókuszál

Klímavédelmi, digitalizációs és sokszínűségi célok mentén meghatározott fenntarthatósági stratégiájának (2021-2030) harmadik évéről számolt be a Magyar Telekom Fenntarthatósági Jelentésében, amelyet az Éves Jelentéssel egy napon, április 16-án publikált. Bár a Magyar Telekom fenntarthatósági törekvéseinek...

Együttműködik az NVIDIA és a Schneider Electric

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként...

Don't Miss

Elképesztő támogatást nyújthat a család – interjú Holló Mártával

Kihívásokat hozhat egy karrierútban a gyerekvállalás, a női szerepek mindennapos megoldása, ebben elképesztő támogatást nyújthat a család, ahogy nálam is történt – mondta el a Marketing&Media magazinnak Holló Márta. A Magyar Telekom vállalati kommunikációs...

Lakatos Zsófia: Soha nem bántam meg, hogy édesanyákat alkalmaztam

Hosszú távon nem lehet sikeres az a cég, amely elveszíti a női energiát és attitűdöt - véli Lakatos Zsófia. Az Emerald PR tulajdonos-ügyvezetője a Marketing&Media magazinnak adott interjúban beszélt arról, hogy mekkora kihívást jelent...

Liptay Gabriella: Nem érdemes „csak” karrierben gondolkozni

Talán nem is érdemes „csak” karrierben gondolkozni, sokkal inkább a kiegyensúlyozott, értelmes célok által meghatározott felelős élet vagy életvezetés lehet a megoldás – véli Liptay Gabriella. A KPMG in Hungary marketing- és kommunikációs igazgatója...

Elképesztő energiákat kell mozgósítanom – interjú Hámori Barbarával

Hiszek abban, hogy férfiak és nők együtt és közösen tudják a legtöbbet kihozni egy adott projektből, ahogy nekünk is szükségünk van az ő férfi energiáikra, másképp gondolkodásukra, úgy nélkülünk nők nélkül egyenesen megállna az...

Csobot Adél: Boldogan forgatnék egy jó napi sorozatban

Amit leginkább a szemem előtt tartok, hogy mindig önazonos legyek – vallja az influenszerkedés kapcsán Csobot Adél. Az mmonline.hu-nak adott interjúban a tavalyi évből a Sztárbox műsorvezetését és egy autentikus tangó-estben való közreműködését emelte...