Nem dőlünk hátra – interjú Bartosz Witakkal

Minden olyan csatornának helye lehet, amelyre van valós nézői és hirdetői igény – mondja Bartosz Witak. A Viacom International kelet-közép-európai alelnöke a Marketing&Media magazinnal adott interjúban jelezte azt is, ellenálltak a piaci hullámzásnak, és nem dőlnek hátra, mennek tovább előre.

 

– Az idén meglehetősen felélénkült a piac az MTVA és a TV2 portfólióbővítései nyomán. Hogyan érintette ez a piac többi, kisebb szereplőjét?

 

– Ez a fejlemény egy ideje már várható volt, csupán a bővítések időzítése és a mértéke volt kérdéses. A széles körű portfólió ugyanis nélkülözhetetlen ahhoz, hogy jelentős pozíciót lehessen elérni és megőrizni ezen a piacon. Az elmúlt időszakban történt változások kétségtelenül új dinamikát adtak a portfólió-fejlesztéseknek, de mi magunk is arra törekszünk már évek óta, hogy változatos, színes csatornacsaládot építsünk fel.

A gyermek- és ifjúsági márkáktól (Nickelodeon, MTV, Viva) elindulva, majd a Comedy Centrallal, a Nick Jr.-ral és a Paramount Chanellel bővülve ma már széles érdeklődési kört tudunk lefedni, valamennyi fontos célcsoportot elérve. Meggyőződésünk, hogy csak a jól diverzifikált, nagy kínálatú, erős portfóliók képesek megfelelő módon kielégíteni a széles körű nézői és hirdetői igényeket. Mindig minden versenytársunkat komolyan vesszük, és folyamatosan figyelemmel kísérjük a tevékenységüket. Ugyanakkor maximálisan hiszünk a jól kialakított és tiszta profilú brandek erejében, amelyek egy tudatosan felépített portfólió alapköveit jelentik. Ez a szemlélet segített bennünket abban, hogy az elmúlt időszakban jobban ellen tudjunk állni a piaci hullámzásoknak. Pont egy évvel ezelőtt a további növekedés mellett köteleztük el magunkat, és minden piaci átalakulás ellenére mi organikusan is az első helyre tudtunk jutni a nemzetközi kábelportfóliók között. Az idén így már a Viacom a legnagyobb csoport, közvetlenül az RTL, az MTVA és a TV2 után.

 

– A régió piacai mennyire különböznek a hazaitól, ott milyen szerepet tud betölteni a Viacom?

 

– A lineáris televíziózás továbbra is fontos szerepet játszik az egész régióban és több más országban. Különösen Lengyelországban várható a magyarországihoz hasonló fejlődés. Egyes helyi piacokon, például Cseh- és Lengyelországban a szabadon fogható tévézés jóval fejlettebb, mint a hazai.

Mindenütt arra törekszünk, hogy továbbfejleszthessük a portfóliónkat. Néhány hónappal ezelőtt Lengyelországra, a legnagyobb kelet-közép-európai piacra is kiterjesztettük a regionális működésünket. Az elmúlt év során elindítottuk az első szabadon fogható Comedy Central-csatornánkat Csehországban, illetve egy helyi igényekre szabott Comedy Centralt Romániában, és együttműködésre léptünk a régió legnagyobb médiacégeivel, hogy megerősítsük pozíciónkat és új üzletfejlesztési lehetőségeket alakítsunk ki. Biztató, hogy mindenütt nagyra értékelik, hogy a nemzetközi tartalmainkat a helyi igényekhez igazítva válogatjuk össze, amelyet eredeti helyi gyártásokkal egészítünk ki. Ennek köszönhetően Romániában már a miénk a harmadik legnagyobb nemzetközi kábel- és műholdas portfólió, Lengyelországban versenyben vagyunk a Discovery-vel az elsőségért, Csehországban és Magyarországon pedig már az első helyre jutottunk.

 

– Mennyire fontosak a helyi tartalmak? Megéri költeni rájuk?

 

– Rendszerint lényegesen több nézőt ültetnek a képernyő elé, mint a csatorna és a műsorsáv átlaga, és nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy megerősítsük a főműsoridőt, sőt a csatorna összesített eredményét is feljebb tornásszuk. Ugyanennyire fontos azonban az is, hogy ezek a műsorok mennyire építik a márkát. Azt tapasztaljuk, hogy a saját gyártású adások mindenképpen fontos helyi színezetet kölcsönöznek a globális márkáknak, és ezekben az országokban ez elengedhetetlen ahhoz, hogy szoros kötődés alakuljon ki a csatornák és közönségük között. Ezért mi több száz órányi saját stand-up, reality- és zenei műsort gyártunk régiószerte és még többet készítünk belőlük a továbbiakban.

 

– Szükségét érzitek, hogy a csatornakínálat gyarapításába ti is beszálljatok, vagy nem feltétlenül úsztok az árral?

 

– Mi mindig is a saját stratégiánkat követve honosítottuk meg a legsikeresebb globális márkáinkat és építettünk belőlük lépésről lépésre változatos és jelentős portfóliót. A Viacomnak hat nemzetközi, meghatározó tévés márkája van: a Nick Jr., a Nickelodeon, az MTV, a Comedy Central, a Paramount Channel és a Spike. Magyarországon ezek közül öt már stabilan a piac részévé vált. Elérkezettnek látjuk az időt arra, hogy a fiatal felnőtteknek szóló izgalmas, merész, szórakoztató csatornánkat, a Spike-ot is bevezessük, amely tökéletesen illeszkedik a kínálatunkba. December 1-jén indul ez az adó RTL Spike néven, az RTL Magyarországgal együttműködésben, amely a márkaépítési és műsorgyártási tapasztalatait, illetve a csatorna kereskedelmi értékesítését adja a projekthez.

A mi felfogásunk szerint az új csatornák indítása nem mennyiségi kérdés. Minden olyan adónak helye lehet, amelyre van valós nézői, hirdetői és szolgáltatói igény. Majd az idő eldönti, hogy mindegyik hazai csatornaindításnak ténylegesen volt-e értelme. Az biztos, hogy a kábelszolgáltatók látnak helyet az RTL Spike számára, amely már az indulásakor a háztartások nagy többsége számára elérhető. Ez is megerősít abban a szándékunkban, hogy ne dőljünk elégedetten hátra, hanem még tovább menjünk előre.

 

Simon Krisztián

  • Megosztom