Nagyot nőtt az Alza

Az előzetes eredmények szerint az Alza.cz részvénytársaság 2018. évi nettó forgalma elérte a 25 milliárd cseh korona (972 millió EUR) értéket, ami az előző évhez viszonyítva 19,3 százalék növekedést jelent. 2017. évhez képest 30 százalékkal több, összesen 10,3 millió megrendelést teljesített az e-kereskedő vállalat a rekordévben.

Az év legerősebb napján, 2018. december 17-én a cég 240 millió cseh korona értékű forgalmat bonyolított le és 108 648 darab megrendelést kezelt összes értékesítési piacán. Az alkalmazottak 388 megrendelést bonyolítottak le percenként, azaz 6,5 rendelést másodpercenként. A fizetések több mint 51%-ához bankkártyát használtak (on-line vagy az Alza értékesítési pontokon elhelyezett terminálokon keresztül), a megrendelések több mint 50%-a pedig mobilkészülékekről érkezett. 2018 egyben az innovációk éve is volt az Alzánál – három egyedi, A jövő boltja elnevezésű önkiszolgáló értékesítési pontot alakítottak ki, bevezették az Alza HomeBoxokba való kiszállítást (Magyarországon egyelőre nem érhető el), valamint a disztribúciós hálózat újabb 1 800 új átvevőhellyel bővült. A cég sok újdonságot tervez erre az évre is, és ezekből Magyarország sem fog kimaradni.

„2018-ban az Alza magyarországi forgalma meghaladta a 12 milliárd forintot, ami az előző évhez képest 129%-os növekedést jelent. A legforgalmasabb időszakban napi közel 5000 megrendelést teljesítettünk. A legkelendőbb termékek a kávéfőzők, a játékkonzolok, a mobiltelefonok és a televíziók. A vásárlók a terméket 14 napon belül indoklás nélkül visszaküldhetik, vagy visszahozhatják az értékesítési pontra – a múlt évben felgyorsítottuk a reklamációs ügyintézést, a problémás esetek nagy részét 24 órán belül oldottuk meg az Alza Showroomban. Vevőinktől számos pozitív visszajelzést kapunk, így az Alzánál végzett vásárlása alapján 94,37 százalékuk ajánlaná ismerőseinek is webáruházunkat.“ – mondta Jaromír Řánek, az Alza.cz üzletfejlesztési igazgatója. „Nagy örömünkre szolgált, hogy az „Ország Boltja” versenyen „Webpláza” kategóriában II. helyezést értünk el. Továbbra is nagy figyelmet fordítunk ügyfélszolgálatunkra, mivel a vásárlók elégedettsége a legfontosabb a számunkra. “

2019-ben további újdonságok, új termékek, új árubemutatók és más érdekességek várnak vásárlóinkra. Magyarországon az alza.hu is bekapcsolódik a holnaptól, azaz április 11-től induló Glamour-napokba, amelynek során vevőink vonzó árakon juthatnak hozzá a kiválasztott termékekhez.

Az idei évtől az Alza.hu egyedi kínálati elemként piacra dobta az AlzaPower elnevezésű több tucatnyi saját termékét. Az e-kereskedő elindította SPORT részlegét is, ahol kemping és túra termékek, sport karórák és fitnesz karkötők, fitnesz eszközök, labdajátékokhoz és ütős sportokhoz használt eszközök valamint hátizsákok és poggyászok vásárolhatók meg.

“Terveink között szerepel a Vadászat, a Kert és az Autó-Motor részlegek elindítása is. Emellett egy exkluzív Apple-pontot is tervezünk nyitni. Szolgáltatásaink tovább bővülnek (azonnali termékcsere 24 órán belül, vagy meghosszabbított 60 napos csere), valamint számos új lehetőséget kínálunk majd, mint pl.: összeszerelő technikus helyben a Showroomban, védőfóliák felhelyezése mobiltelefonokra, online chat egyes termékek szakértőivel, merevlemezek cseréje gamerek részére, környezetbarát kerékpáros termékkiszállítás Budapesten belül, illetve a kiszállítási hálózat bővítése – új AlzaBoxokat telepítünk és együttműködést indítunk egy új helyi partnerrel újabb átvevőpontok létesítésére. Akciókból sem lesz hiány, mint pl. a nagyon kedvelt Black Friday. Az Alza tovább javítja az ügyfélpanaszok kezelésének folyamatát is” – mondta Jaromír Řánek.

Vállalati értékeivel összhangban, az Alza nemcsak a fenntartható fejlődéssel, társadalmi kapcsolatokkal és a helyi környezettel szembeni kötelezettségeinek tesz eleget, hanem kiemelt figyelmet fordít más célokra is. Magyarországon a társadalmi felelősségvállalás keretében segítette a kirekesztés problémájára rámutató „Bérlők” videósprojekt alkotóinak munkáját, valamint digitális, a tanulást megkönnyítő eszközöket juttatott a Bornemisza Péter Általános Iskola tanulóinak és támogatta a Nógrád megyei hátrányos helyzetű gyerekek focicsapatát.

  • Megosztom