Nagyot nőtt a Mediaworks bevétele, duplázta nyereségét a Central

Több mint 11 milliárd forinttal tudta növelni bevételét a múlt évben a Mediaworks Hungary Zrt., a cég nyeresége ugyanakkor visszaesett. A jelentős hazai kiadók közül a Central Médiacsoport megduplázta profitját, a Ringier Axel Springer pedig csökkenő forgalom mellett is növelni tudta adózott eredményét.

Mintha nem lett volna COVID-járvány és nyomában járó gazdasági visszaesés, illetve reklámpiaci satufék, úgy teljesített tavaly a Mediaworks Hungary Zrt.. A többek között a megyei lapokat, a Nemzeti Sportot, a Világgazdaságot és még számos kiadvány magáénak tudó cég 46,33 milliárd forintos forgalmat ért el 2020-ban, míg egy évvel korábban még 34,91 milliárdos volt a forgalom.

Ha megvizsgáljuk, hogy miből jött össze ez a nagy növekedés kiderül, hogy nagyon megugrottak a hirdetési bevételek. A múlt évben 22,46 milliárd forintos reklámbevétele volt a cégnek, ez majdnem 6,5 milliárdos pluszt jelent az egy évvel korábbihoz képest. Bár az éves beszámolóban nem részletezték, a jelentős többlet valószínűleg a még több állami hirdetésből jött össze a kormányközeli médiavállalatnak. A társaság lapértékesítésből származó bevétele meghaladta a 15 milliárd forintot, ez a szegmens több mint 3,5 milliárd forinttal teljesített jobban, mint 2019-ben, és az egyéb árbevételeknél is volt egy több mint kétmilliárd forintos plusz.

A vállalatnál dolgozók száma is jelentősen nőtt, az átlagosan foglalkoztatottak száma 2020-ban 2129 volt, míg egy évvel korábban 1974. Ezzel párhuzamosan a bérköltség is jelentősen megugrott, a 2019-es 7,92 milliárdról 12,19 milliárdra nőtt.

A jelentős forgalomnövekedés ugyanakkor nem járt a profit emelkedésével, a cég 1,79 milliárd forintos adózott eredményről számolt be, ami nagyon komoly visszaesést jelent, hiszen 2019-ben még 5,17 milliárd forint volt. A tulajdonos KESMA nem vett fel osztalékot.

Ha nem is olyan mértékben, mint a Mediaworks esetében, de a Central Médiacsoport is tudta növelni a forgalmát, a kiadó 13,22 milliárd forintos bevétellel zárta 2020-at, ami közel kétmilliárdos pluszt jelent 2019-hez képest. A cég hirdetési bevétele több mint duplájára, valamivel hatmilliárd forint fölé nőtt, a lapkiadásból származó bevétel viszont közel félmilliárd forinttal esett.

A vállalat több mint duplájára tudta növelni profitját, 2020-ban 2,41 milliárd forintos adózott eredményt értek el, míg egy évvel korábban még csak 1,13 milliárd forint volt ez az érték. Az egyedüli tulajdonos CM Investment Kft. 2,429 milliárd forintos osztalék felvételéről döntött.

A legnagyobb hazai médiavállalatok frissen publikált pénzügyi jelentéseit szemlézve láthatjuk, hogy a Ringier Axel Springer Magyarország (RAS) – a Blikk, a Kiskegyed, az EgészségKalauz.hu, a GLAMOUR, további licensz magazinok, rejtvény- és műsorlapok kiadója – is stabil maradt a 2020-as kihívások ellenére. Adózott eredményét 22 százalékkal növelte az előző évi teljesítményhez képest, ami 1,65 milliárd forintos adózott eredményt jelent 2020-ban. A kiadó éves árbevétele mindössze 5 százalékos csökkenéssel 13,9 milliárd forint lett.

 

  • Megosztom