Nagyon pörög a hazai turizmus

A vendégforgalom a hazai szálláshelyeken idén márciusban élénk volt annak ellenére, hogy ebben az évben márciust sem a húsvét, sem a tavaszi iskolai szünet nem érintette. A naptárhatást figyelembevéve a külföldi vendégek által eltöltött vendégéjszakák száma 1,7, a belföldi vendégforgalom pedig 3,7 százalékkal növekedett. A szálláshelyek bevételei töretlenül emelkednek, a SZÉP-kártya költések pedig megugrottak az év első három hónapjában. A magyar turizmus továbbra is jól teljesít, versenyképességét a szálláshelyszolgáltatási szektor digitalizációja is tovább fogja erősíteni.

A hazai szálláshelyeken az idei márciusi számok négynapos hétvégék nélkül is kedvezően alakultak, a húsvéti ünnep és a tavaszi tanítási szünetből adódóan megszokott vendégforgalom növekedés pedig az április hónap forgalmában lesz látható.

Töretlen az ágazat bevételeinek növekedése. A kereskedelmi szálláshelyek összes bruttó árbevétele 3,2%-kal nőtt, ezen belül a szálláshelyek vendéglátásból származó árbevétele jelentősen, 20,3%-kal nőtt márciusban 2018 márciusához képest.

Már jól látható, hogy a pihenőkártya a korábbiaknál nagyobb mértékben ösztönzi a magyar családok belföldi utazásait. A SZÉP-kártya felhasználás 2019 első negyedévében több mint 10%-kal emelkedett a szálláshelyeken a tavalyi évhez képest.

Legfontosabb küldőpiacaink közül a legnagyobb növekedés a Franciaországból (+12,5%), az Egyesült Államokból (+9,8%), az Egyesült Királyságból (+9,2%) és a Romániából (+8,2%) érkező vendégek számában volt az év első három hónapjában.

A júliustól bevezetésre kerülő Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központnak köszönhetően 2020-tól már valós időben, a teljes szektorra vonatkozóan fogjuk látni a turisztikai mutatószámokat, amely hozzájárul az ágazat versenyképességéhez, a célzott fejlesztések és kampányok tervezéséhez – áll az MTÜ közleményében.

  • Megosztom