Na, milyen volt Afrika? – Interjú Simon Zsolttal

Amíg a fejlett piacokon a tévés tartalmak „túl vannak gyártva”, mind szerkesztésben, mind gyártási minőségben, addig Kenyában az online tévés tartalmak színvonalára nagyobb figyelmet fordítanak, mint Európában – említ egy érdekességet az afrikai médiapiaci tapasztalatairól Simon Zsolt. A szakember elmondja azt is, hogy miért jött el a kenyai Switch TV-től és beszél az itthoni terveiről is.

– A TV2-nél eltöltött öt évből, vagy a kenyai Switch TV-s három évből őrzöl több kellemes emléket?
– Nagyon más volt a kettő, más jellegű élmények értek a két helyen, más volt a feladat, más volt a motivációm. A TV2-nél az volt a célom, hogy szakmailag sikerre vigyem a televíziót és hozzam a német tulajdonos által elvárt üzleti célokat. Ügynökségi oldalról váltva egy teljesen más közegbe kerültem, ahol olyan területekbe kellett beletanulnom, mint például a gyártás, a programming, vagy egy erősen heterogén, közel ezer fős csapat átszervezése, motiválása. Voltak sikerek, amelyekre szívesen gondolok vissza, mint például a SuperTV2 piaci bevezetése, ami már a működése első napján a háztartások 65 százalékában volt jelen és háromszázalékos közönségarányt ért el. A mai napig nagyon büszke vagyok a Sztárban sztár elindítására és a ma is tartó sikerére.

A Sztárban sztárhoz egy furcsa történet is kapcsolódott, hiszen opciónk volt a Your Face Sounds Familiar formátumra, aztán egyszer csak szólt az Endemol, hogy „bocs, de tévedésből eladtuk az RTL-nek is”, miközben mi már előkészítettük a gyártást. Ettől függetlenül eldöntöttük, hogy adaptáljuk a formátumot a magyar igényekre, és megcsináljuk a műsort. Hatalmas sikere volt, végül a jogtulajdonos jött hozzánk azzal a kéréssel, hogy bizonyos műsorelemeket átemelhessen az eredeti formátumba. De a legnagyobb eredménynek azt tekintem, – még ha ehhez nem is társult mindig kellemes emlék – hogy nem zárta be a TV2-t a német tulajdonos, ami öt év alatt többször is reális veszély volt. Ugyanakkor azt érzem, hogy a TV2-nél félbeszakadt a szakmai munkám, távozásom után még nem fejeztem be a dolgom a magyar médiapiacon.

– Miben volt más a motivációd a kenyai televíziónál?
– A Vöröskereszt megbízásából elindított Switch TV egy teljesen más történet, egy más léptékű feladat Egy nagy lefedettségű szórakoztató és tájékoztató platformot kellett létrehoznom a fiatalok szemléletmódjának megváltoztatására. Tulajdonképpen Kenyában tanultam meg a „modern” tévézést. Egyrészt a Switch TV teljes szervezetét, infrastruktúráját nulláról kellett felépíteni, nem egy meglévő céget vettem át. Másrészt egy teljesen más kultúrában kellett embereket motiválni, munkára bírni, számukra teljesítménycélokat meghatározni. Harmadrészt egy olyan fejlett digitális környezetben kellett tartalmat gyártani és terjeszteni, ahol többen fogyasztanak mobilon tartalmat, mint tévén.

Simon Zsolt

– Kenyában az, hogy te nem helyi voltál, inkább előnynek, vagy hátránynak számított?
– Ott történelmi okokból jellemzően félnek a fehér emberektől. Nagyon nagy kihívás volt számomra, miként tudom úgy elfogadtatni magam, hogy ne azért végezzék el a feladatokat, mert tartanak tőlem, hanem mert a csapat részének tekintenek. Vihettem én a nemzetközi tapasztalatomat a teljesítménymenedzselésre és folyamat optimalizálásra vonatkozóan, de ott ezek teljesen másképpen működnek. Ugyanakkor mindenki, mindig nagyon pozitív, nagyon alázatos volt, ami sokat segített a munkámban.
Fontos megemlíteni, hogy a Vöröskeresztnek ezzel a televízióval az elsődleges célja a lakosság közel felét kitevő 18-34 év közötti fiatalok megszólítása volt, és félévnyi működés után ezt már teljesíteni tudtuk. 65 televízióból a hatodik-hetedik legnézettebb tévécsatorna lett a Switch TV, ötszázalékos nézői részesedéssel. Naponta ötmillió, havonta 20 millió embert értünk el.

– A televízió operatív irányítása mennyire jelentett kihívást?
– Az afrikai emberek nagyon más szemléletmódúak. Nem mondom, hogy bizonyos helyzetekben ez baj, de nem hatékony. Például sok erőfeszítésembe került elérni, hogy ne foglalkozzon mindenki mindennel, ne szervezzenek mindenre meetinget „több szem, többet lát” alapon… Egyébként eredetileg úgy szólt a megbízatásom, hogy a két évvel ezelőtti indulást követően 2018 decemberére üzembiztossá teszem a céget, majd átadom a helyi menedzsmentnek a működtetést. Viszont 2019 elején megkértek, hogy maradjak. Az elmúlt években nem volt a tévének kinevezett vezérigazgatója, főtanácsadóként operatív szinten vezettem a csatornát. Nem mondom, hogy a napi ügyekben – mind házon belül, mind házon kívül – nem jöttek ki olyan kulturális különbségek, amelyekkel nehezebb volt boldogulni, de ezt is lehetett kezelni.

– Annak soha nem érezted hátrányát, hogy félig távmunkából irányítod a csatornát?
– Egyáltalán nem volt hátrány. Sőt, ebben a kultúrában még előnye is volt, mert ha folyamatosan ott lettem volna, akkor nagyon belesodródom a napi dolgokban. Viszont így, hogy egy-két hetet töltöttem ott egy hónapban, jobban működött minden. Átbeszéltük a tennivalókat, delegáltam a feladatokat és amikor nem voltam ott, akkor megtanulták a munkatársak, hogy ne rám várjanak, hanem haladjanak a feladatokkal. Ami nagyon fontos, hogy a televíziózáshoz szükséges szaktudásuk megvan minden területen. Abban voltak nehézségeik, hogy ebből a meglévő tudásból miként kell összerakniuk részeredményeket és egy működő televíziót. Hogy ne vesszen el a végcél, a fiatalok tájékoztatása szórakoztató formában.

– Már két éve is mondtad, hogy ez egy pilot projekt és szeretnétek az ottani régióban tovább terjeszkedni. Ez mennyire jött össze?
– Azt sikerült elérni, hogy a kelet-afrikai régióban a terjesztők átvették az adást, ezért az angol mellett megjelentek szuahéli műsorok is. De az lett volna az idei év nagy feladata, hogy a csatorna tartalma, üzenete eljusson az egész kontinensre. Ezt úgy valósítottuk volna meg, hogy műsorablakokat alakítunk ki a Switch TV struktúráján belül. Tárgyaltunk a Deutsche Wellével és más hírcsatornákkal, hogy koprodukciós hírtartalmakat állítsunk elő. Lényegében ezek már le voltak tárgyalva, de a járványhelyzet miatt meghiúsultak, vagy csak egyszerű tartalomcserében realizálódtak. Másrészt a Vöröskereszt egy „for profit” holdingjából finanszírozza a televíziót, viszont az egyéb bevételeik nagyon elapadtak az utóbbi időben.

– Abban soha nem gondolkodtatok, hogy Kenyában újabb csatornát indítsatok?
– Nem gondolkodtunk csatornaportfólióban, mert nem volt rá szükség. A nagyobb, régebbi szereplők, amelyek az utóbbi időben nézőket vesztettek, próbálkoztak azzal, hogy elindítottak különböző helyi törzseknek szóló tematikus tévéket. Ezek irdatlan költséggel jártak és nem is nagyon bizonyultak hatékonynak. A tévés lefedettség csak 35 százalék, de a digitális átállás után az emberek nem tévékészülékeket kezdtek el vásárolni, hanem okostelefont és azon keresztül nézik a tévéműsorokat. Ezért nemcsak a tévépiacon, hanem minden képernyőn versenyeznünk kell. Nem több csatornában, hanem térben és időben minden eszközön keresztüli elérésre törekedtünk. Ami nagy dobásunk volt: eleve úgy építkeztünk, hogy minden tartalomnál szempont az online elérhetőség. Tervbe volt véve még egy rádió csatorna indítása, mivel a rádió a legnagyobb elérésű médium. De ez is inkább a tévés tartalmak aktiválását szolgálta volna.

Simon Zsolt

– Az mennyire probléma Kenyában, hogy a bevételt a képernyős megjelenés hozza, viszont az online felületek ehhez képest keveset, vagy semennyit?
– Annyiból nem probléma, hogy a felületeket csomagban értékesítik, azaz a hirdetők a tévéreklámok mellé kapnak online megjelenéseket is. Mivel a tartalmakat részben fogyasztják tévén, részben mobilon, így nem válik szét platformonként a reklámozás. Így a kereskedelem nem GRP-alapon történik, hanem multicsatornás kontaktusok alapján, azaz indirekten megfizetik az online elérést. Ami rossz, hogy az online piacon önmagában nem nagyon lehet bevételt generálni, mert a piac átugrotta a display szintet és a nemzetközi cégek, mint például a Google, a Youtube elviszik a hirdetési pénzeket.

– Két problémás területet említettél 2018-ban, a terjesztési díj hiányát és a kezdetleges nézettségmérést. Ezeket mennyire sikerült megoldani?
– Mind a két témában nagyon komoly iparági kezdeményezéseket indítottunk. A kutatás esetén sikerült elérni, hogy a nézettségmérést jelenleg koordináló szervezet kiírjon egy tendert. Nagy nemzetközi kutatócégeket is meghívtunk, a nyertessel pedig leültünk egyeztetni az alapozó felmérésről, de az ezzel járó kihívások a mai napig nem oldódtak meg. A tévés tartalmakat ugyanis Kenyában rengeteg különböző eszközön és helyen nézik, a kutatócégek pedig nem tudtak megbirkózni az egyszerre lineáris, nonlineáris, multiplatformos médiafogyasztással.

– Mi volt a helyzet a terjesztéssel?
– A terjesztés sem egyszerű terület, mert a műsorterjesztők diktálnak. Amikor 2015-ben megtörtént az analóg kikapcsolás, akkor ugyan 65 ingyenes csatorna vált elérhetővé, de a terjesztőcégek előfizetéses csomagokat vezettek be. A szolgáltató ugyan köteles berakni a kínálatába az összes szabadon fogható csatornát, de inkább elrejtik. Előresorolnak egyes csatornákat, a többieket pedig annyira hátra rakják a médiaboxok listáján, hogy nem találják meg a nézők, csak ha drágább csomagra fizetnek elő. Tehát az emberektől eljut a pénz a műsorterjesztőkhöz, de ők nem fizetnek a csatornáknak. Voltak iparági egyeztetések, azonban nem sikerült ezen a téren előrelépni, de továbbra is napirenden van a kérdés.

– Emlékszel, hogy év elején mi volt az a pont, amikor érezted, hogy a koronavírus komoly gondot fog okozni?
– Januárban itthon voltam szabadságon, mert olyankor Kenyában a mezőgazdasági szezon miatt megáll az élet. Február végén mentem volna, viszont akkor már érződött, hogy gond lehet a vírusból, ezért azt az utat már lemondtam. Kenyában a fogyasztás döntő részét az emberek napi vásárlásai adják, ezt pedig nagyon visszavetette a járványhelyzet. Amikor tavasszal leállt az ország, az egyből hatalmas gazdasági gondokat jelentett.

– A hirdetők ezt mennyire gyorsan reagálták le?
– Gyakorlatilag azonnal, ráadásul az elmúlt egy-két évben eleve csökkenő pályán volt már a reklámpiac. Olyan nagy hirdetői szektorok, mint a költések harmadát adó szerencsejáték, nagyon gyorsan büdzsét vágtak. Bejöttek ugyan új kategóriák, mint például a segélyszervezetek, de ezek nem kompenzálták a kiesést.

– Ezt a műsorgyártás terén is le kellett követni?
– Leállítottuk átmenetileg a vásárolt tartalmakat. A Covid-stratégiánk lényege az volt, hogy a belső kapacitások felhasználásával gyártsunk műsorokat. Ezek egyébként nagyon jól sikerültek.

– Idén hányszor tudtál kiutazni?
– Egyszer sem. Nem tudtam kimenni és nem is akartam itthon hagyni a családot. Így az idei egyik fő feladatom, a nemzetközi terjeszkedés nagyon gyorsan leállt. Ebben a helyzetben egyre kevésbé volt dolgom a csatornánál, ezért én mondtam a nyáron, hogy inkább zárjuk le ezt a munkát.

– Amennyiben nincs a koronavírus, akkor vitted volna tovább?
– Persze, lehet, hogy örökké. Igazából az volt a tervem, hogy a projekt globálisan érjen el egy akkora nagyságrendet, hogy itthonról is irányítani tudjam. Többek között az is a tervek között szerepelt, hogy gyártóbázist hozunk létre Kenyában és bedolgozunk európai médiavállalatoknak, például egzotikus szórakoztató műsorok terén. Ehhez adott a tudás és az alvállalkozói kör is. Sok lehetőség van, de mindet felülírta a járvány.

– Amit ott tanultál a tévében, azt mennyire lehetne egy itthoni tévécsatornánál alkalmazni?
– Nagyon sok mindent. Például a fejlett piacokon a nagy tévécsatornák vagyonokat költenek tartalomgyártásra és ezeknek a minőségi tartalmaknak az előkészítése minimum fél év, de akár az egy évet is elérheti. Ennek a hosszas előkészületnek az extra költsége viszont nem biztos, hogy visszajön. Ezzel szemben, ha Afrikában két-három hónapra előre tervezünk, az már hosszú időnek számít. Ezek minőségben ugyan nem képviselik azt a színvonalat, mint amit itthon megszoktunk, ugyanakkor sokkal aktuálisabb, relevánsabb a kínálat. Arról nem is beszélve, hogy rugalmasabb a tévé költségszerkezete.

– Amennyiben a Switch TV műsorainak elkészítenénk a magyar változatát, akkor az itthon működne?
– Jobb minőségben elkészítve egyes formátumokat lehetne adaptálni itthon is… A nagy különbség egyébként, hogy amíg a fejlett piacokon a tévés tartalmak „túl vannak gyártva”, – mind szerkesztésben, mind gyártási minőségben – addig Kenyában az online tartalmak színvonala jobb az európai szintnél. Ennek oka, hogy a műsorok netes igényekre vannak szabva és mintegy mellesleg jelennek meg a képernyőn is. Például a Got Talent Kenyában megbukott, mert tévére van kitalálva az egész formátum. Ezzel szemben a helyi influenszerek saját stábbal járnak, és kreálnak elképesztően sikeres multiplatformos online tartalmakat. Mindezt fillérekből.

– Néhány hete jelentetted be, hogy vége a kenyai munkának és azt írtad a Facebookon: „nekem örökre a médiaszakmában van a helyem”. Ezen belül miben gondolkozol: ügynökség vagy médiacég, topvezető, tanácsadó, vagy tulajdonos?
– Feladatban gondolkodom. Abban vagyok jó, hogy folyamatokat menedzseljek, embereket ösztönözzek, ezért olyan szervezetet keresek, ahol ezt meg tudom valósítani. Nem feltétlenül felső vezetői pozíciót keresek, sokkal fontosabb, hogy mi az a cél, amiért el tudok köteleződni. Ez lehet médiatulajdonos, ügynökség, hirdető, bármi.

– Saját cégben nem gondolkozol?
– Nem, a meglévő családi vállalkozásunkon felül nem szeretnék most céget indítani.

– Már kaptál megkereséseket?
– Igen, és ami érdekes, több olyan megkeresés talált meg, ami arról szól, hogy építsem fel egy adott cégnek az új üzletágát. Ilyen megkeresésből több is van, csak most pont nem ezt keresem.

– Hogyan áll a családi vállalkozásotok, a veszprémi Fricska projekt?
– Az étterem szerencsére jól működik. Amióta május közepén újra kinyithattunk, folyamatosan sok vendég van. Az étteremmel szomszédos műemlék malomépület idén nyárig kihasználatlanul állt. Ennek a földszinti részében egy közösségi teret alakítottunk ki, ahová csoportok jöhetnek, amúgy pedig a szolgáltatását tekintve romkocsmaként működik.

– Régebben beszéltél arról, hogy egy hotelt is építenétek a Fricska mellé.
– Tervben van egy 26 szobás butikhotel kialakítása. Több más környékbeli vállalkozóval együtt pályáztunk a Kisfaludy program keretén belül szálláshelyfejlesztésre, viszont senki nem nyert támogatást új szoba létesítésére. Nálunk az jelenti a problémát, hogy műemléki környezetben, műemléki védettségű épületek átalakításáról van szó, ami támogatás nélkül egy soha meg nem térülő beruházás lenne. Próbálunk ehhez pályázati pénzt szerezni, akár a 2023-as Európa Kulturális Fővárosa programhoz kapcsolódva. Hiszen nem azért vágtunk bele annak idején, hogy vendéglátósok legyünk, hanem hogy létrehozzunk egy turisztikai attrakciót, egy kulturális értéket.

(A héten megjelenő nyomtatott Marketing & Médiából azt is megtudhatják, hogy melyik Simon Zsolt kedvenc tévéműsora, milyen zenét szeret és mi a hobbija. Ezen felül több, a televíziós piaccal foglalkozó cikket is találhatnak majd a friss lapszámban).

  • Megosztom