Munkaügyek és irodapiaci helyzet a BrandManiában

Az elmúlt egy évben teljesen felforgatta a munka világát is a COVID-járvány, sokak számára a home office lett az új normális, és egyre több cégnél azzal számolnak, hogy a pandémia után is marad a hibrid munkavégzés. A BrandMania stábja ezúttal annak járt utána, hogyan változott meg a munkavégzés, de arról is szó lesz a műsorban, hogyan hatott a helyzet az irodapiacra.

Míg 2020 elején az otthoni munkavégzés többnyire privilégiumnak számított és itthon inkább ritkaságnak számított, addig napjainkra az irodai dolgozók körében már ez lett az új normális. A COVID-járvány alapjaiban forgatta fel a munka világát, megváltoztak a munkavégzés körülményei, a BrandMania stábja pedig ezúttal annak járt utána, hogyan alkalmazkodtak ehhez a helyzethez a cégek és a munkavállalók.

Az RTL Klub magazinműsora foglalkozik azzal is, hogy mit hozhat a jövő, hiszen egyre több cégnél számolnak azzal, hogy a home office nagyobb szerepet kap a járvány után is, vagyis jöhet a hibrid munkavégzés korszaka.

Azzal, hogy otthoni munkára álltak át a szellemi munkát végzők, tavaly tavasszal kiürültek az irodaházak és sok helyre még mindig nem tértek vissza a dolgozók. A BrandMania stábja a műsor második részében azzal foglalkozik, hogy ez a helyzet milyen hatással volt az irodapiacra, hogyan változtak a bérlői igények és mindez mennyiben befolyásolja az új fejlesztéseket.

BrandMania ma éjjel 23:55-től az RTL Klubon.

  • Megosztom