Mobilos hirdetésekből él a Facebook

Bár időről-időre hallani olyan hangokat, hogy vége a Facebook fénykorának, a fiatal felhasználók elfordulnak a platformtól, illetve az adatkezelési és az álhírekkel kapcsolatos botrányok is alaposan megtépázták a közösségi oldal hírnevét, azonban a tavalyi üzleti eredményeken nem igazán érződnek ezek a hatások. A társaság árbevétele és nyereséges is közel 40 százalékkal bővült, a szolgáltatásait pedig naponta több mint kétmilliárdan használják. Mark Zuckerberg beszélt az Instagram, a WhatsApp és a Messenger összevonásáról is.

Nyilvánosságra hozta a tavalyi utolsó negyedéves és egész éves üzleti adatait a Facebook, ezek alapján a cég a múlt évben 55,8 milliárd dolláros bevételt ért el, ami 37 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit. Ezt az összeget szinte teljes egészében hirdetésekből hozták össze, amelyeken belül a mobileszközökre optimalizált reklámok tarolnak, részesedésük 2018 utolsó három hónapjában már 93 százalék volt, míg egy évvel korábban 89 százalék. A vállalat 22,1 milliárd dolláros nyereséggel zárta az évet, ami 39 százalékos bővülést jelent éves összevetésben.

A múlt év utolsó hónapjában naponta átlagosan 1,52 milliárd felhasználó kereste fel a közösségi oldalt, ami az egy évvel korábbihoz képest 9 százalékos bővülést jelent. Ugyanilyen mértékben nőtt a havi egyedi látogatószám tavaly decemberben, elérve a 2,32 milliárdot. A cég négy szolgáltatása (Facebook, Instagram, WhatsApp, Messenger) közül legalább az egyiket saját becslésük szerint havonta átlagosan 2,7 milliárd ember használja, napi átlagban pedig több mint kétmilliárd.

A jelentésből kiderül az is, hogy tavaly fejlesztésre közel 14 milliárd dollárt költött el a Facebook. Emellett ugrásszerű növekedés volt a létszámban, az évet 35,6 ezer munkatárssal zárták, ami éves összevetésben 42 százalékos bővülést jelent. Ebben a hatalmas bővítésben valószínűleg meghatározó szerepet játszott a múlt év elején kirobbant Cambridge Analytica botrány és az azt követő intézkedések, illetve az álhírek elleni küzdelem, ami miatt rengeteg moderátort vett fel a cég.

A tavalyi üzleti eredmények bejelentésekor Mark Zuckerberg, a Facebook alapítója és vezetője beszélt a múlt héten felröppen hírről is, mely szerint összevonnák az Instagramot, a WhatsAppot és a Messengert. Mark Zuckerberg ezzel kapcsolatban közölte, hogy valóban létezik ilyen terv, azonban még nagyon korai fázisban vannak az előkészületek és ha történik is valami, az legkorábban csak jövőre várható.

  • Megosztom