Milliárdok a digitális újságírásra

25 európai országból, több mint 850-en pályáztak a Google digitális újságírás támogatására létrehozott Digital News Initiative (Innovációs Alap) forrásaira, melynek második körös nyerteseit ma jelentették be. Idén a 124 díjazott között 24 millió eurót (kb. 7,32 milliárd forintot) osztanak szét a projektek mérete és kategóriája alapján. A díjazottak között három magyar kezdeményezés is szerepel.

 

A Google tizenegy európai médiavállalattal együttműködésben 2015 áprilisában indította el Digital News Initiative (DNI) elnevezésű kezdeményezését, melynek célja hogy a technológia és az innováció révén hozzájáruljon a minőségi újságírás fejlődéséhez. Indulása óta ma már több mint 180 szervezet csatlakozott a kezdeményezéshez.

 

A 150 millió eurós – forintra átszámítva 46,5 milliárdos – Alapot azért hozták létre, hogy új megoldásokra, gondolkodásmódra inspirálja a média ökoszisztéma szereplőit, és hogy a médiavállalatok – mérettől függetlenül – kísérletezhessenek, új ötleteket próbálhassanak ki.

 

A második kör különlegessége volt, hogy a fő szempontok mellett az együttműködésre is fókuszált. A kiemelt projektek előtérbe helyezik azt a megközelítést, hogy együttműködjenek kiadókkal, tudósokkal, tervezőkkel és vállalkozókkal, országhatáron belül és Európa-szerte egyaránt.

A felhívás második körében több mint 850 pályázat érkezett 25 országból, és ebből 124 projekt nyert támogatást mintegy 24 millió euró összértékben. A kiválasztott 30 nagy projekt mintegy fele helyez nagy hangsúlyt az előbb említett együttműködési modellre. A nyertesek között három magyar projekt is volt.

 

Az idei díjazottak listája a Digital News Initiative weboldalán, valamint a Google erről szóló blogbejegyzésében található.

 

 

Hogyan lehet pályázni?

 

Olyan projektekkel lehet pályázni, melyek új utat mutatnak, új gondolkodásmódot teremtenek a digitális újságírásban, melyek támogatják új üzleti modellek fejlődését, vagy akár megváltoztatják a digitális hírfogyasztást. A sikeres projektek innovatívak, valamint pozitív hatást gyakorolnak a digitális újságírás termékeire és az iparág fenntarthatóságára. A projektek lehetnek kísérleti jellegűek, de pontosan meghatározott célokkal és jelentős digitális elemmel kell rendelkezniük. Google termékek használata nem követelmény.

A pályázati feltételek részletes leírása a Digital News Initiative weboldalán található.

  • Megosztom