Mikroinfluenszerekkel dolgozik a borászat

#péntek, #szombat és #vasárnap nevekre hallgatnak az Egri Borvidékhez tartozó Varsányi Pincészet borai, amelyeket kifejezetten a közösségi médiában, egészen pontosan az Instagramon népszerűsítettek. A Weekend Selection sorozat borai több mint 10 mikro-influenszer feed-jében bukkantak fel az elmúlt hónapokban.

Kifejezetten a fiatalabb borfogyasztókat szeretné megszólítani legújabb sorozatával a verpeléti borászat, ezért a borokhoz képest újszerű nevek mellett az átlagtól eltérő címkék kerültek a palackokra. A fiatalos, jól fogyasztható, könnyű borok címkéit Nacsa Szilárd alkotta meg ismerőseivel – nem meglepő módon egy bormámoros estén. A grafikákon látható három madár egy baráti és jó hangulatú ötletelés eredménye.

Mivel a fiatalok figyelmét szerették volna felkelteni elsősorban, ezért választottak felűnő és élénk színeket, illetve színkombinációkat. És valóban: például egy átlagos szupermarketben megtalálható fehér- és halvány rózsaszín címkéjű rozé tételsorból szinte kiordít a világoskék szín. A figyelemfelkeltést az is indokolja, hogy a felmérések szerint a magyarok több mint ötöde számít rendszeres borfogyasztónak, ám különösebb ismeretek nélkül, csupán az ár és a címke alapján választanak maguknak bort. A legtöbben impulzusvásárlók, vagyis nem maga a bor, hanem a címke a döntő.

Igaz, hogy könnyen fogyasztható borok kerültek a palackokba, ám ez nem jelenti azt, hogy kompromisszumot kötöttek volna. A már említett rozé, amely a sorozatban a #szombat nevet viseli, a lengyelországi International Rosé Championship Best Buy-díját hozta el. (Egyébként a Varsányi Pincészet felsőbb kategóriás rozéja, a Grand Selection Cabernet Sauvignon Rosé pedig az Egri Borvidék legjobb rozéja lett pár hónapja.)

A fiatalosabb címkék, valamint a könnyedebb ízvilág mellett a kommunikáció kialakítása során is olyan csatorna mellett döntöttek, amellyel könnyebb elérni a fiatal borfogyasztókat. A Kereskedelmi Marketing Trendek és a Creatinsta voltak a borászat szakmai partnerei a kampány során. Több mint 10 influenszerrel működtek együtt. A részvételükkel forgattak egy kisfilmet is a budapesti bár- és szabadulószobában, a Neverlendben, emellett pedig az Instagramon posztok formájában is találkozhattunk a Weekend Selection borokkal. Az influenszerek között találhattunk kisebb és nagyobb követőtáborral rendelkezőket is. Így például az Instán több mint százezres táborral bíró Török Ábelt vagy B. Nagy Rékát, de bekerültek a kampányba mikroinfluenszerek is, így a kevesebb mint 10 ezer követővel rendelkező Vincze Gábor vagy Szabó Viktor.

Dely Ábris, a Creatinsta ügynökség alapítója szerint fiatal és hiteles tartalomgyártók kaptak lehetőséget a kamányban, akik ráadásul teljesen maguk feleltek a tartalomért. Az influenszerek által készített tartalmak később a Varsányi Pincészet saját felületein is megjelentek. Dely úgy látja, hogy sok márka lenézi az influenszer-együttműködéseket, holott szerinte legtöbbször sokkal jobb elérést biztosítanak, mint a túlértékelt celebek, ráadásul tapasztalatai szerint proaktívabbak és olyan nagyon jó színvonalú tartalmat szolgáltatnak a márka számára, amely ár-érték arányban szinte verhetetlen.

  • Megosztom