Mentőprogramokat indít a Hiventures

Beszáll a startupok és a kkv-k megmentésébe a Hiventures, a társaság több mint 200 milliárd forint keretösszeggel indít programokat a bajba jutott vállalkozások megsegítésére.

A különleges helyzet ellenére a Hiventures alapvetően nem változtat az eddigi befektetési alapelvein, továbbra is a piaci hiányosságokra kínál megoldást. A meglévő startup és KKV tőkeprogramok változatlanul üzemelnek, így azok az induló vagy már működő vállalkozások, akiket közvetlenül nem érint a válság, de a további céljaik eléréséhez tőkebevonásra lenne szükségük, továbbra is jelentkezhetnek a programokra.

A Hiventures a meglévő alapok befektetési politikáját átalakítva azonban két, az inkubációs befektetési program mintájára „dobozos termékként”, gyorsan elérhető mentőprogramot kínál a bajba jutott startupok és KKV-k számára. Az alapkezelő egyrészt segítséget nyújt a válság miatt megtorpant, korábban már kockázati tőkebefektetésben részesített startupoknak a hazai innovációs potenciál erősítése céljából, másrészt azoknak a KKV-knak ad fedezet nélküli tőkebefektetést likviditásbiztosítás céljából, akik kiszorultak a hitelpiacokról. A 30 milliárd forintos keretösszegű startup mentőprogramban ügyletenként maximum 150 millió forinttal, 1% belépési tulajdonrészért cserébe tőke és tagi kölcsön formájában finanszírozzák az innovatív vállalkozásokat. A visszavásárlási lehetőség adott és javasolt az alapítóknak és céltársaságoknak, évi 5,1%-os hozam mellett, ugyanis a Hiventures célja, hogy magyar kézben maradjanak a cégek.

A KKV mentőprogram esetében 41 milliárd forintos keretösszeg áll rendelkezésre, amelynél az igényelhető finanszírozás 50-250 millió forint közé esik ügyletenként. A zárt, 10 éves lejáratú konstrukció ebben az esetben is 1% tulajdonrészért cserébe tőke és tagi kölcsön formájában valósul meg, a tulajdonrész pedig az előzőekhez hasonlóan visszavásárolható éves 5,1%-os hozam mellett, a tulajdonosok felé pedig a 7. évtől nyílik majd meg egy kötelező visszavásárlási opció.

A mentőprogramok mellett a Hiventures elindítja a 150 milliárd forint keretösszegű Krízis I. tőkealapját, amely a bajba jutott, tőkeigényesebb stratégiai cégeket segíti a hazai és külföldi cég- és ingatanfelvásárlásokban, valamint fejlesztésekben. Az új tőkeprogram három fő területre fókuszál. A restrukturálási fókusszal a különösen nehéz helyzetben lévő hazai KKV-k és nagyvállalatokat segíti, amelyek alapvetően jó termékekkel, jó menedzsmenttel rendelkeztek, de a válság következtében nehéz helyzetbe kerültek, és ezt csak hitelfelvétellel, vagy már azzal sem tudják kezelni.

A tranzakciós fókusz által a cégek felvásárlási tevékenysége is előtérbe kerül belföldön és külföldön egyaránt, amelyre a jelenlegi helyzetben több lehetőség is kínálkozik. Az alapkezelő célja, hogy ne külföldi befektetők vásárolják fel a bajba jutott cégeket, hanem magyar érdekeltségben maradjanak a vállalkozások. Végül a gazdaságfejlesztési fókusz által az új tőkeprogram még inkább a válság adta új lehetőségek kihasználását segítheti, hiszen olyan beruházások megvalósítását teszi lehetővé, amelyekre a hosszabb megtérülés vagy a kereskedelmi bankok kockázatkerülőbb magatartása miatt most más formában nem kerülhetne sor.

  • Megosztom