Melléfogott a Heti Válasz?

Nyerges Zsolt hetilapja már Bajnait és a Wallist sejti Uj Péter mögött. Kiderült, hogy rosszul gondolták, ha mégsem, akkor az Index volt főszerkesztője tetováltat.

A Heti Válasz eheti számában „Wallis-pénz az online hírpiacon?” címmel Uj Péter leendő hírportáljának a hátterét feszegette. A jobboldali kötődéssel rendelkező lap ebben le is vezette, hogy a Wallis, sőt maga Bajnai Gordon tolja Uj Péterék szekerét. Többek között ilyen megállapításokkal: „a Bajnai-csapatnak kézenfekvő beállni az új portál mögé, hiszen a Wallis 2002-től három évig már dolgozott Uj Péterékkel”.

A cikk több okfejtése is meglehetősen zavarosnak tűnik. Ahogy az exindexes Szily László írja a Cink.hu-n: „cikk egyszer azt sejtette, hogy ez a Wallis és Bajnai Gordon bulija, majd azt, hogy mégsem a Bajnaié, aztán azt hogy mégis a Bajnaié, de olyan speciális módon, hogy pont a választásokig – amikor még értelme is lenne – nem jön elő Bajnai a szekrényből, majd utána, amikor már így vagy úgy, de tök mindegy, akkor igen. A cikk a hülyeségeken kívül kamu „információkat” is tartalmaz. Én például nem fogok átmenni oda a Cinktől”.

Időközben az egykori Index-tulajdonos is jelezte, hogy semmilyen médiapiaci befektetést nem tervez sem Wallis Asset Management Zrt., sem a vállalatcsoport révén. Náluk is jobban kiakadt a lap cikkén az ismeretlen nevű – de Jeti Válasz néven promózott – hírsite leendő főszerkesztője, Uj Péter.

Ahogy a Tumblrön lévő blogján írja: „Kedves fiúk. Eddig jóban voltunk, most majd nem leszünk. Erre számítottam, mondjuk. Megkérdeztek, kábé elmondtam, mi a helyzet, nem hatotta meg őket. Azt azért meg tudom ígérni, hogy ha Bajnai ezredannyira beáll mögém, mint amennyire Lajosék ott vannak a Válasz mögött, akkor a Hősök terén déli tizenkettőkor tetováltatom a seggemre a Heti Válasz aktuális címlapját.”

  • Megosztom