Megvannak az intelligens turizmus 2020-as európai fővárosai

A svédországi Göteborg és a spanyolországi Malaga viselheti az Intelligens Turizmus Európai Fővárosa címet 2020-ban. Az európai uniós díjat másodszor osztották ki.

Az idei pályázaton 17 uniós tagország 35 városa vett részt, a szakmai zsűri végül a 10 leginkább kiemelkedő pályázat közül választotta ki a két győztest – írja az MTI az Európai Bizottság tájékoztatása alapján. A franciaországi Lyon városa mellett a címet idén viselő Helsinkiben tartott díjátadón további négy elismerést is kiosztottak. A hollandiai Breda az akadálymentesség, a szlovéniai Ljubljana a digitalizáció területén, a svédországi Göteborg a fenntarthatóság, míg a németországi Karlsruhe a kulturális örökség és kreativitás területén elért eredményei és kapcsolódó pályázata alapján kapta az elismerést.

A turisztikai kezdeményezés célja, hogy támogassa a fenntartható és innovatív turisztikai fejlesztéseket és minél szélesebb körben ismertesse meg az intelligens turizmus nyújtotta előnyöket. A cím elnyeréséhez erős európai dimenzióval bíró, egyedi turisztikai programot kell létrehoznia a pályázó városoknak, amelyre a pályázat kiírásának első évében Helsinki és Lyon, idén Göteborg és Malaga hozta a legjobb példát. A díjazott városok innovatív programjaik továbbfejlesztéséhez, valamint az egész unióra kiterjedő megismertetéséhez kapnak támogatást.

Az Intelligens Turizmus Európai Fővárosa (European Capital of Smart Tourism) nevet viselő programot Ujhelyi István szocialista és Renaud Muselier korábbi francia néppárti EP-képviselők kezdeményezték az Európai Bizottságnál, amely a megvalósításra több százmillió eurós költségvetést biztosított.

  • Megosztom