Megvannak a legjobb női munkahelyek

Idén kilencedik alkalommal hirdette meg Legjobb Női Munkahely pályázatát a Magyar Női Karrierfejlesztési Szövetség. A MAVIR a 250 fő feletti vállalatok kategóriájában elnyerte a „Legjobb Női Munkahely” kitüntető címet.

 

A pályázat célja az volt, hogy rámutasson a nők foglalkoztatásának esélyegyenlőségi szempontjain túl a nők alkalmazásának gazdasági szükségszerűségére és jó példákat mutasson be. Ennek jegyében évről-évre olyan vállalatokat díjaz a szövetség, amelyek a munkavállalók érdekeit is figyelembe véve segítik a munka és a családi élet összeegyeztetését.

 

A pályázók kolléganői önkéntes alapon, név nélkül tölthették ki azt a kérdőívet, amelyek értékelése során a bírálóbizottság olyan szempontokat vett figyelembe, mint például a pályakezdő nők munkaerő piaci integrációja, a gyermeknevelésből visszatérő nők beillesztése, az 50 év feletti nők életút programjának támogatása, a fogyatékkal élő nők foglalkoztatási esélyeinek javítása, vagy akár a vidékiek munkalehetőségei. Vizsgálták azt is, hogy mit tesz a vállalat a munka és a magánélet összeegyeztethetősége érdekében, milyen karrierlehetőségek állnak a nők előtt, hogyan őrizhetik meg egészségüket, jó közérzetüket, mit nyújt ennek érdekében a munkahely stb.

 

A 250 fő alatti munkavállalót foglalkoztató vállalatok kategóriában:

I. Commerzbank Zrt.

II. SZ+C STÚDIÓ KFT.

III. BDO Magyarország Vagyonkezelő és Szolgáltató Kft.

Az MNKSZ különdíjat adott át: Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

 

250 főnél több munkavállalót foglalkoztató vállalatok kategóriában:

I. MAVIR Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt.

II. Ericsson Magyarország Kft.

III. Hewlett Packard Enterprise Hungary

Legjobb Női Munkahely 2015 Különdíj: HEINEKEN Hungária Zrt.

 

  • Megosztom