- Hirdetés -

Megvan Az Év Fürdője

|

- Hirdetés -

Idén negyedik alkalommal versengtek a hazai fürdők egymással. Az Év Fürdője közönségszavazáson 2018-ban is három kategóriában kerestek győztest. A legnagyobbak csatája ismét bravúrral végződött.

Az Év Fürdője a magyarországi fürdők legnagyobb megmérettetése. A közönségszavazásban 2018. június 1. és augusztus 31. között, három kategóriában – Az Év Fürdője, Az Év Feltörekvő Fürdője, A Helyiek Kedvenc Fürdője – közel 200 fürdő versenyzett.

A szavazást a termalfurdo.hu szervezte a Magyar Fürdőszövetség szakmai támogatásával.

Minden évben meglepetés

Tavaly a Hungarospa Hajdúszoboszló írt történelmet, amikor 2015 után másodszorra is elnyerte Az Év Fürdője címet. Idén a legnagyobb kategóriának nyertese egy olyan fürdő lett, amelynek korábban már egy másik kategóriában is sikerült győznie.

Az Év Fürdője: Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő

A Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő 2016-ban, Az Év Feltörekvő Fürdője kategóriában húzta be az első helyet. Mivel a nyertes fürdők a győzelmüket követő évben nem állhatnak rajthoz, a mórahalmi fürdő egy év kihagyás után, eddig nem látott bravúrral tért vissza a versenybe.

A fürdő növekvő népszerűségét leginkább családbarát jellegének, valamint a folyamatos, környezettudatos és vendégbarát fejlesztéseinek köszönheti. 2017. év végére a fürdő új épületszárnnyal is gazdagodott.

A mórahalmi fürdőben négyféle gyógyvíz, nyáron 21, télen 16 medence, szaunaparkjában 14 kabin várja a vendégeket. Medencéi közül a legnépszerűbbek a csúszdás élménymedence, a gyermekpancsoló, valamint a hullámgömbbel, pezsgőágyakkal, koktélbárral rendelkező rendezvénymedence. A fürdő része egy sajátosan gyermekek számára tervezett, több mint 3000 m2-es fedett élményfürdő is. A gyógyfürdőben számos gyógyászati szolgáltatás is elérhető.

Az Év Feltörekvő Fürdője: Orosháza – Gyopárosfürdő Gyógy-, Park- és Élményfürdő

A Békés megyei fürdőkomplexum sikerét ugyancsak a sokoldalúságának köszönheti: Gyopárosfürdő egyszerre strand, élményfürdő, gyógyfürdő, sportközpont és szabadvízi programokat kínáló természeti érték. 19 medence, 2 csúszda áll a fürdőzők rendelkezésére, akik szaunaparkjának 10 kabinjában is lazíthatnak. Az Élményfürdő az év minden napján nyitva van, szombatonként pedig éjfélig fogadják a vendégeket. A Parkfürdő strandszezonban látogatható; gyógy- és termálvizes medencék, egy 50 méteres úszómedence és tanmedence várja a mintegy húszhektáros parkerőbe látogatókat. Egy gyopárosi fürdőkúra a mozgásszervi, nőgyógyászati, urológiai, bőrgyógyászati és idegrendszeri betegségek esetén egyaránt jótékony hatással bírhat, de a gyógyvizes medence- vagy kádfürdő mellett, a gyógyászati részlegen egészségügyi szolgáltatások egész sora választható. Gyopárosfürdő 2016-ban hivatalosan is megkapta a gyógyhely minősítést.

A Helyiek Kedvenc Fürdője: Tiszavasvári Strandfürdő

A Tiszavasvári Strandfürdő sikertörténete nagyon hasonló Gyopárosfürdőéhez, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei fürdő is a dobogó 3. fokáról ugrott az élre idén. A szezonálisan nyitva tartó fürdő 7 medencéje között termál-, úszó-, gyermek-, hullám-, és tanmedence is található, de a strandon egy 100 méteres óriáscsúszda is kanyarog. A termálmedence gyógyvize mozgásszervi és reumatikus betegségek kezelésére ajánlott, de számos kiegészítő szolgáltatás, úgymint masszázs, strandfoci is a vendégek rendelkezésére áll.

A versenyben rekordszámú, közel 170 ezren szavazó, összesen 176 ezer szavazatot adott le.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Új rekordot állított fel a Yettel

2024. március 26-án több százan doboltak egyszerre Magyarország különböző pontjain, hogy hazai ütősrekordot állítsanak fel. A kísérlet apropóját az adta, hogy 30 éve indította el a Yettel – akkor még Pannon GSM néven –...

Ezek lesznek idén a legmeghatározóbb divattrendek

A Z generáció nem várja meg, hogy a divatipar megszabja mi a menő, hanem megalkotja saját trendjeit. Manapság ezek a trendek a nagy divatmárkákra is hatással vannak, amelyek a Z generáció ízlésvilágához igazítják kollekcióikat....

Új évaddal tér vissza az Adom a napom

Április 15-én hétfőn 20 órakor 3. évadával tér vissza a VIASAT3-ra Magyarország egyik kedvenc élő talkshowja, az Adom a napom. „Mutasd meg a napod, megmondom, ki vagy!” – tartja a műsor kapcsán Geszti Péter,...

Televíziós Újságírók Díja: megvannak az idei nyertesek

Győzteseket hirdettek a Televíziós Újságírók Díja gálaeseményen március 27-én este. A legjobb női műsorvezető Lékai-Kiss Ramóna lett, Till Attila kapta a legjobb férfi műsorvezetőnek járó elismerést, Miklósa Erikát a zsűritag kategóriában díjazták, Sztarenki Dóra...
Szabó Balázs RTL

Az RTL már javában készül a Bajnokok Ligájára

Amikor egyszerre hét meccs lesz egy időpontban, akkor mind a hetet láthatják magyar kommentárral a nézők – mondja a Bajnokok Ligája közvetítések kapcsán Szabó Balázs, az RTL Magyarország tartalmak menedzseléséért felelős vezérigazgató-helyettese. A szakember...

Új vezetőt nevezett ki a Decathlon

A sportszerforgalmazó márka új marketing és brand igazgatója számára nem ismeretlen a terep, bár Herczeg Lilla január 1-jétől tölti be új pozícióját, a Decathlon csapatát viszont már 2012 óta erősíti. A szakember az elmúlt...

Így ünnepli a nők sikereit a Glamour

A GLAMOUR Women of the Year gálát idén immár 15. alkalommal rendezte meg a Ringier Hungary. A díjátadó gála célja a kezdetektől az, hogy a hazai társadalomban nagyobb teret adjon a nők által elért...

Kiberbűnözés – veszélyben az idősek

Az 50–79 éves magyarországi internetezők 97 százaléka napi rendszerességgel használja az internetet. Bár átlagosan mintegy két órát töltenek naponta az interneten, kevesen tartoznak a digitálisan felkészültek közé, ezért jobbára bizalmatlanok és kevésbé tudatosak –...

Elkészült a legbefolyásosabb magyar nők listája

Tizedik alkalommal tette közzé a Forbes a legbefolyásosabb magyar nők listáját. Az üzleti magazin idén is négy kategóriában rangsorolt: közélet, üzlet, média és kultúra, utóbbinak az élén debütált Karikó Katalin Nobel-díjas kutató. Új belépőként...

Nélkülözhetetlen mobilappok húsvétra

Közeleg a húsvét, a szórakozást pedig új szintre lehet emelni pár jópofa, játékos alkalmazásról, legyen szó a gyerkőcök foglalkoztatásáról vagy családi kikapcsolódásról. A HONOR pár olyan androidos alkalmazást szedett össze, amik remekül jönnek majd...
- Hirdetés -