- Hirdetés -

Megújuló HR és taroló webshopok a BrandManiában

|

- Hirdetés -

Két olyan szektorral foglalkozik a legújabb BrandMania, amelyeknél elképesztő és várhatóan hosszabb távon is érezhető változásokat hozott a Covid-19 járvány megjelenése. Az RTL Klub magazinműsorának első felében a HR szakma kihívásairól van szó, míg az adás második részében az év első felében hatalmas növekedést produkáló hazai e-kereskedelmi piac eddigi eredményei és jövőbeli kilátásai kerülnek terítékre.

Különleges helyszínen rendezték meg idén a HR Festet, Budapest környékén egy tó partján gyűltek össze a szakma képviselői, hogy értékeljék az elmúlt időszak történéseit és válaszokat keressenek a jövő kihívásaira. Tóth Gergely, a HR Fest alapítója a BrandMania stábjának nyilatkozva elmondta, hogy a Covid-19 járvány érkezésével az első néhány héttől kezdve a HR az egyik legfontosabb szereplője lett egy menedzsemnt csapatnak, hiszen mindenhol felmerült, hogy hogyan kezeljék a munkavállalókat. Tóth Gergely arra számít, hogy a következő években is marad ez a helyzet, a gazdaság átalakulása, lassulása miatt a cégek túlélése nagyon kemény humán erőforrás döntéseket igényel. A tapasztalatokról szólva a HR Fest alapítója elmondta, hogy március-áprilisban nagyon keresték a megoldásokat a hazai hr-esek, de kiderült, hogy a magyar hr-es közösség összetartó, jól működött a jó gyakorlatok egymással történő megosztása.

A BrandMania stábjának Köcse Bálint, a Kincentric Magyarország cégvezetője többek között arról beszélt, hogy mennyire felértékelődtek a vezetői viselkedésben az empatikus képességek. Béres Eszter, a Mercedes-Benz Hungária Kft. HR vezetője pedig többek között azt emelte ki, hogy két tényező vált különösen fontossá, a jó kommunikáció, hogy megnyugtassák az embereket, illetve a Covid-specifikus kérdések kezelése.

Göltl Viktor, a WHC Kft. ügyvezetője, résztulajdonosa arra hívta fel a figyelmet, hogy bár megugrott a munkanélküliek száma, korántsincsenek könnyű helyzetben a cégek, ha toborzásra kerül a sor, ugyanis nem olyan minőségű emberek kerültek a munkaerőpiacra, akikre vállalatok számítottak és akiket felvennének. A BrandMania műsorában bemutatkozott a Joblink csapata is, akik egy olyan toborzó alkalmazást hoztak létre, amivel 33 százalékkal csökkenthető az erre a feladatra szánt adminisztrációs idő.

A műsor második felében az első félévben látványos felfutást produkáló hazai e-kereskedelmi piac került terítékre, a BrandMania stábja az E-commerce Hungary visegrádi konferenciáján járt. Az előző időszak eredményeiről, illetve az év második felében várható költésekről és piacra trendekről Nagy Sándor, az E-commerce Hungary elnöke mellett beszélt Várkonyi Balázs, az Extreme Digital-eMAG vezérigazgatója, Madar Norbert, a GKI Digital vezető tanácsadója, Palocsay Géza, az Adevinta ügyvezető igazgatója. Hunyady Beatrix, az Euronics marketing vezetője, Tóth Veronika, az Auchan Magyarország stratégia és transzformáció igazgatója és Kanyó Roland, a DM Kft. marketing és PR menedzsere. Balázs Attila, a GLS Hungary Kft. értékesítési vezetője pedig arról számolt be, hogy a logisztikai szolgáltatók hogyan élték meg az elmúlt időszakot és milyen fejlesztéseket valósítottak meg.

A BrandMania legújabb adásának ismétlését megnézheti az RTL Klubon szombat délelőtt 10:40-től, vagy az RTL Moston ide kattintva.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Ezért nem érdemes otthon őrizgetni a használt mobilokat

Bár látható javulás, a magyarok több mint fele még mindig otthon tárolja használaton kívüli, régi mobiltelefonját – derült ki a Yettel legutóbbi országos, reprezentatív kutatásából. A milliónyi fiókban heverő mobilkészülékből rengeteg értékes anyag újra...

Ismét díjat nyert a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

A magyar főváros légikikötője ismét elnyerte a Skytrax „Kelet-Európa legjobb repülőtere” címét a World Airport Awards díjátadón. Az idei már zsinórban a tizenegyedik alkalom, amikor a Budapest Airport az utasok visszajelzése alapján kiérdemelte a...

Hétfőn indul az első közösségi talkshow

Készülj fel az inspiráló beszélgetésekre, hétfőn 21 órakor ugyanis érkezik hazánk első közösségi talkshowja, a Ki vele! A WMN és VIASAT3 közös műsorának két moderátora, Csepelyi Adrienn és Krajnyik Cintia nem félnek megragadni az...

Érdekes játékkal készül a Vivicittára a Szentkirályi

Egyedi módon hívja fel a futók és a látogatók figyelmét a folyadékpótlás fontosságára a Szentkirályi ásványvíz. A Telekom Vivicittá Félmaraton hivatalos hidratációs partnere az április 20-21-én zajló futóünnepen egy 50 négyzetméteres, interaktív hidratációs társasjátékkal...

Akcióban a Disney és a National Geographic

A The Walt Disney Company és a National Geographic egy új, több platformra kiterjedő globális kampányt indít a Föld napja alkalmából. Az Otthonunk nevet viselő kezdeményezés olyan programokat mutat be filmkészítők, történetmesélők közreműködésével, melyek...

Közel félmilliárd forintnyi támogatásról döntött az NFI

Televízió és stream szolgáltatásra készülő filmek gyártásának támogatásáról döntött a Nemzeti Filmintézet (NFI). Az összesen 456,49 millió forintnyi támogatásban részesülő alkotások között szerepel Csehov egyik legismertebb darabjának tévéfilm feldolgozása kiváló szereposztással, valamint a magyar...

Érdekes adatok a magyar cégek hatékonyságáról

A hibrid munkavégzésre hosszabb távon is fel kell készülnünk: a magyar szellemi munkát végzők több mint egyharmada legalább egy-két napot otthonról dolgozik – ez is kiderül Magyarország első országos reprezentatív produktivitás-kutatásából. A megkérdezettek negyede...

Hétvégén ingyen sör várja a bicikliseket

Idén sem maradhat el a szezonnyitó kerékpárosbarát hétvége, amit április 20-21-ére hirdetett meg a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (MAKETUSZ). A program keretében lehetőség nyílik együtt körbetekerni a Földet a most következő hétvégén. Az eseményhez...

Kiderült, mennyit keresnek a középkorúak

Bár az infláció visszahúzódott, a középkorúak jövedelme nem emelkedett jelentősebben, így érdemben nem változott az anyagi helyzetüket jónak vagy gyengének látók aránya. A K&H biztos jövő felmérés idei első negyedéves eredményei szerint a 30-59...

Óriási sportolói csapattal ünnepel a Samsung

Kevesebb mint 100 nap, és elkezdődnek a 2024-es párizsi olimpiai és paralimpia játékok. Ez alkalomból a Samsung, az esemény nemzetközi partnereként bejelenti eddigi legnagyobb létszámú sportolói csapatát. A vállalat idén összesen 57, köztük 44...
- Hirdetés -

Legolvasottabb

A tévé előtt szurkolhatunk a női hoki válogatottnak

A férfi Divízió I/A-s jégkorong-világbajnokság előtt a női nemzeti csapatunk Ausztriában zajló Divízió I/A-s vb-je is képernyőre tűzi a Sport TV és az AMC Mikro Magyarországon. A magyar válogatott komolyan készül a viadalra, és...

Ezért nem érdemes otthon őrizgetni a használt mobilokat

Bár látható javulás, a magyarok több mint fele még mindig otthon tárolja használaton kívüli, régi mobiltelefonját – derült ki a Yettel legutóbbi országos, reprezentatív kutatásából. A milliónyi fiókban heverő mobilkészülékből rengeteg értékes anyag újra...

Ismét díjat nyert a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

A magyar főváros légikikötője ismét elnyerte a Skytrax „Kelet-Európa legjobb repülőtere” címét a World Airport Awards díjátadón. Az idei már zsinórban a tizenegyedik alkalom, amikor a Budapest Airport az utasok visszajelzése alapján kiérdemelte a...

Hétfőn indul az első közösségi talkshow

Készülj fel az inspiráló beszélgetésekre, hétfőn 21 órakor ugyanis érkezik hazánk első közösségi talkshowja, a Ki vele! A WMN és VIASAT3 közös műsorának két moderátora, Csepelyi Adrienn és Krajnyik Cintia nem félnek megragadni az...

Érdekes játékkal készül a Vivicittára a Szentkirályi

Egyedi módon hívja fel a futók és a látogatók figyelmét a folyadékpótlás fontosságára a Szentkirályi ásványvíz. A Telekom Vivicittá Félmaraton hivatalos hidratációs partnere az április 20-21-én zajló futóünnepen egy 50 négyzetméteres, interaktív hidratációs társasjátékkal...

Don't Miss

Elképesztő támogatást nyújthat a család – interjú Holló Mártával

Kihívásokat hozhat egy karrierútban a gyerekvállalás, a női szerepek mindennapos megoldása, ebben elképesztő támogatást nyújthat a család, ahogy nálam is történt – mondta el a Marketing&Media magazinnak Holló Márta. A Magyar Telekom vállalati kommunikációs...

Lakatos Zsófia: Soha nem bántam meg, hogy édesanyákat alkalmaztam

Hosszú távon nem lehet sikeres az a cég, amely elveszíti a női energiát és attitűdöt - véli Lakatos Zsófia. Az Emerald PR tulajdonos-ügyvezetője a Marketing&Media magazinnak adott interjúban beszélt arról, hogy mekkora kihívást jelent...

Liptay Gabriella: Nem érdemes „csak” karrierben gondolkozni

Talán nem is érdemes „csak” karrierben gondolkozni, sokkal inkább a kiegyensúlyozott, értelmes célok által meghatározott felelős élet vagy életvezetés lehet a megoldás – véli Liptay Gabriella. A KPMG in Hungary marketing- és kommunikációs igazgatója...

Elképesztő energiákat kell mozgósítanom – interjú Hámori Barbarával

Hiszek abban, hogy férfiak és nők együtt és közösen tudják a legtöbbet kihozni egy adott projektből, ahogy nekünk is szükségünk van az ő férfi energiáikra, másképp gondolkodásukra, úgy nélkülünk nők nélkül egyenesen megállna az...

Csobot Adél: Boldogan forgatnék egy jó napi sorozatban

Amit leginkább a szemem előtt tartok, hogy mindig önazonos legyek – vallja az influenszerkedés kapcsán Csobot Adél. Az mmonline.hu-nak adott interjúban a tavalyi évből a Sztárbox műsorvezetését és egy autentikus tangó-estben való közreműködését emelte...