Megtanultam, melyik harcot vívjam meg – interjú Vidus Gabriellával

Bőven lehet még növelni a fikciós sorozatok számát – nyilatkozta Vidus Gabriella a Marketing&Media magazinnak, és elárulta azt is, hogy az év eddigi részében 1,9 milliárd forintot költöttek náluk az állami hirdetők. Az RTL Magyarország vezérigazgatója elmondta azt is, hogy mostanra megtanulta, melyik harcot vívja meg, és melyiket nem érdemes.

2004-ben nyilatkoztad a MédiaFigyelőnek, hogy saját bevallásod szerint a legrosszabb tulajdonságod, hogy rettenetesen türelmetlen vagy, a legjobb tulajdonságod pedig a jó emberismeret és az empátia. 15 évvel később ezek még mindig igazak rád?

Egyszer Rényi Ádám írta azt rólam, hogy szerinte „lágyabb és nyitottabb” lettem az évek során, ami ugyan nagyon kedves volt tőle, de valójában az említett dolgok még mindig érvényesek rám. Valamivel azért ma már türelmesebb vagyok, de nem sokkal, viszont valószínűleg ezért is viselem jól azt, hogy mindig minden változik. A mi szakmánkban egyetlen dolog állandó, a változás. Mindig újítani kell, itt olyan nincs, hogy ezt, vagy azt azért csináljuk, mert „így szoktuk”. Amiben talán többet változtam az évek során, hogy megtanultam, melyik harcot vívjam meg, és melyiket nem érdemes.

Öt év után újra vannak állami hirdetések az RTL-en. Mit jelent ez a cég számára?

Ez azt jelenti, hogy az állami hirdetők számára is megkerülhetetlenek az RTL Magyarország televíziói, hiszen a legmagasabb nézettségű csatornaportfólióról beszélünk. Mondhatni, hogy ez a normális és nem az, ami a korábbi öt évben történt. Azt, hogy ez a mostani helyzet mennyire „fair share” a teljes állami televíziós költésen belül, azt nem tudom. Viszont elmondhatom, hogy ez jelenleg 1,9 milliárd forint bevételt jelent nekünk az idei évre nézve. A korábbi években ez 100-200 millió forint volt, tehát jelentős bevételi növekedésről van szó, ami nem is volt tervezve és emiatt külön soron, nem elköltendő összegként kezeljük.

Azt lehet tudni, hogy miért jelent meg újra az állam nagy hirdetőként?

Nem tudjuk, egyszer csak kértek egy ajánlatot és elkezdtek hirdetni. Ez már tavaly decemberben indult, bár az első kampányt nem vette észre a sajtó. Egyébként teljesen zökkenőmentes a viszonyunk az állami kampányokat kezelő ügynökségekkel.

A fikciós sorozatok számát még lehet növelni, vagy azoknál már elértük a plafont?

A mennyiségüket szerintem még bőven lehet növelni. Ráadásul ezen a téren nagy változást jelent, hogy a most készülő sorozatok közül már nem is egy, már 100 százalékban magyar fejlesztésű tartalom. Ugyanakkor ennek van egy nagyon komoly „bottleneck” problémája, mert a magyar forgatókönyvírók és tartalomkészítők egyelőre kevesen vannak és sokkal lassabb folyamat egy igazi saját gyártás előkészítése, mint egy adaptált sorozaté. Ezért sem véletlen, hogy mindenki adaptációval kezd.

Ezekbe a kérdésekbe amúgy mennyire folysz bele? Elolvasod-e a forgatókönyveket?

Nem, mert az nem az én területem, bár volt már olyan, amit én is elolvastam. A tartalmi, stratégiai kérdésekbe természetesen én is belefolyok.

Mennyire jöttek be az ezzel kapcsolatos megérzéseid?

Ez nem megérzés kérdése, hanem egy közös munka. Az Alvilág nézettsége kicsit csalódás volt nekünk is, pedig egyébként fantasztikusan volt elkészítve a sorozat, de csak egy szűkebb nézői körnek jött be. A Drága örökösök, A mi kis falunk, vagy a Válótársak esetében jobban sikerült eltalálni a közízlést. Viszont ez nem jelenti azt, hogy nem próbálkozunk, hiszen például hamarosan a Mellékhatás című sorozattal is feszegetni fogjuk a határokat.

Heszler Róbert – Simon Krisztián

Vidus Gabriella a Marketing&Media magazin legújabb számában megjelent interjúban beszél arról is, hogy az állami hirdetések megjelenése hozott-e változást a műsoraiknál. Elárulta azt is, hogy volt olyan állami reklám, amit nem fogadtak be és elmondta, hogy mi a problémája a Nielsen közönségmérésével. Kérdeztük arról is, hogy ingyen elérhető lesz-e az RTL Klub jövő ősztől az Antenna Hungária hálózatán és, hogy tartanak-e a Netflixtől. A teljes interjúból kiderül, hogy már többször is találkoztak a TV2 Csoport új vezérigazgatójával.

A legfrissebb Marketing&Media magazint megvásárolhatja a Digitalstand oldalán, ide kattintva.

  • Megosztom