Megrohanták az App Store-t karácsonykor a felhasználók

Hatalmas forgalmat hozott az Apple mobilalkalmazás-boltjában az év vége, december 24-e és 31-e között 1,8 milliárd dollárt költöttek applikációkra a felhasználók a felületen keresztül.

A 2019-es ünnepi héten 1,42 milliárd dolláros volt az App Store forgalma, ami akkor csúcsnak számított egy hét alatt, azonban 2020 végén sikerült ezt is jócskán túlszárnyalni. Sőt, a lendület az új év első napján is folytatódott, január elseje 540 millió dolláros forgalmat hozott, ami napi csúcsnak számít az alkalmazásbolt történetében.

Az Apple bejelentette azt is, hogy a fejlesztők a 2008-as indulás óta több mint 200 milliárd dollárt kereste az App Store közreműködésével. Ez komoly növekedést jelent a 2019 év végi 155 milliárd dolláros értékhez.

Azt nem hozta nyilvánosságra a cég, hogy tavaly összesen mennyit költöttek az App Store-on keresztül a felhasználók, viszont a Sensor Towernek köszönhetően erre vonatkozóan is van becslés. A cég számításai szerint az App Store teljes tavalyi forgalma 72,3 milliárd dollár volt, ami éves összevetésben 30 százalékos növekedést jelentett.

  • Megosztom