Megrohanjuk a szállodákat az év végén

A karácsony és a szilveszter is kiemelt időszaka lett a magyar szállodáknak, mindkét ünnep idején teltházzal üzemelnek – mondta Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének alelnöke az M1-en.

Aki nem gondolkodott előre, nehezen juthat szállodai szobához az országban – jelezte a szakember az MTI összefoglalója szerint. Ugyanakkor néhány éve, a fővárosban és vidéken is voltak olyan szállodák, amelyek teljesen üresen álltak az ünnepi időszakban.

Ez is jelzi, megváltoztak az utazási szokások, és egyre “trendibb” Magyarországon maradni, amihez hozzájárul az is, hogy jelentősen javultak a szállodák szolgáltatásai és bővültek a szórakozási lehetőségek.

A szakember kifejtette, elsősorban vidéken épültek új szállodák, míg Budapesten – a 2008-as világgazdasági válság hatásai miatt – csak most kezdődnek a szállodanyitások.

  • Megosztom