Meglepte az ovisokat a Cofidis

A környezettudatosság és az újrahasznosítás jegyében raklapbútorokból készítettek és adományoztak virágládát, szelektív hulladékgyűjtőt és kültéri dominójátékot több Komárom-Esztergom megyei óvodának a Cofidis munkatársai. A jótékonyság jegyében zajlott csapatépítőn közel 200 fő, néhány óra alatt 24 egyedi raklapból összeállított eszközt készített el.

 

„Szerettünk volna kilépni a klisészerű csapatépítő tréningekből, éppen ezért olyan programot találtunk ki, ahol a kollégákkal közösen tehetünk valami jót, alkothatunk és ezáltal mi is gazdagodhatunk. A közös munka, a közös cél összekovácsolta a csapatokat és az óvodák vezetésétől pedig azt a visszajelzést kaptuk, hogy a gyerekek elképesztő lelkesedéssel vették birtokukba az eszközöket, ami külön örömmel tölt el bennünket.” – mondta Fedor Mariann a Cofidis marketing területvezetője.

 

A pénzügyi hitelintézet számára rendkívül fontos a társadalmi felelősségvállalás, nemzetközi szinten elkötelezett támogatói vagyunk a kerékpáros kultúrának, hazai szinten pedig a kerékpáros kultúra támogatása mellett más típusú tevékenységeket is szeretnénk szponzorálni, illetve jó ügyekért kiállni.

 

A csapatépítő keretén belül a munkatársak 12 csoportban dolgoztak és csoportonként 2 féle bútort készítettek az óvodáknak. Az eszközöket összesen 5 tatabányai valamint várgesztesi óvodában vették birtokukba az ovisok.

  • Megosztom