Még jobb lesz biciklizni a Balatonnál

Egész évben szolgáltatásokat és programokat kínáló kerékpáros turisztikai fejlesztések indulnak a Balaton térségében új útvonalak és kiszolgáló létesítmények kialakításával.

Princzinger Péter, a Magyar Kerékpáros Szövetség (MKSZ) elnöke az 1,2 milliárd forintos támogatású programról elmondta: a balatoni kerékpáros turisztikai szolgáltatások fejlesztésének keretében a Balaton háttértelepüléseit is érintő kerékpárutakat jelölnek ki, pihenőhelyeket és szolgáltató létesítményeket alakítanak ki. A 2020 végén záruló program révén teljes értékű tavaszi és őszi turisztikai kínálatot kívánnak nyújtani, de téli elfoglaltságokat is kínálnának, amelyekről hatnyelvű tájékoztatást is nyújtanának – írja tudósításában az MTI.

A most induló balatoni projekt keretében feltérképezik és kijelölik a Balaton térségében – a meglévő 206 kilométeres bringakörúton kívül – a további, várhatóan mintegy 600 kilométernyi kerékpározható útvonalat. Ezek összekapcsolásával egy nagyjából 350 kilométeres “Nagy-Balaton” körutat is kialakítanak a háttértelepülések, az ott lévő szállások, szolgáltatások bekapcsolásával.

Három kiemelt szolgáltatóközpontot (Balatonföldvár, Balatonfüred, Keszthely), valamint 100 pihenőhelyet alakítanak ki, továbbá egy készülő adatbázis segítségével hatnyelvű tájékoztatóanyagokat és webes alkalmazást is készítenek a kerékpáros turisták számára. A megvalósításban a Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt., a Kisfaludy 2030 Turisztikai Fejlesztő Zrt. és a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány is partner – sorolta Princzinger Péter.

  • Megosztom