Meetup sorozat indít az Antenna Hungária

Szeptember 10-től Aha!Brainstore online meetup sorozatot indít az Antenna Hungária, hogy az elmúlt években felhalmozott gyakorlati tudást és tapasztalatot megossza az innovációra és új gondolatokra nyitott szakértőkkel, startupperekkel. Három eseményen, három téma szereplői mondják el a saját történeteiket és engednek bepillantást a színfalak mögé. Az előadások ingyenesek, ugyanakkor regisztrációhoz kötöttek.

Az Antenna Hungária partnereivel együttműködve az AHa!Brainstore startup program keretében nyújt tőkebefektetési lehetőséget, valamint technológiai és szakmai támogatást az induló, vagy növekedési fázisban lévő startupoknak, különösen a dróntechnológia, streaming szolgáltatások, OTT, IoT, IT biztonság, mesterséges intelligencia (AI), 5G és esport területeken.

A vállalat folyamatos fejlődési lehetőséget biztosít a programban résztvevőknek, amelyet idén ősszel AHa!Brainstore Online Meetup Series néven, egy interneten követhető előadássorozattal egészít ki. A szeptember 10-én induló, háromalkalmas tudásmegosztás során különféle témákat dolgoznak fel a startup ökoszisztéma meghatározó arcai. Az előadásokon olyan startup vállalkozások képviselői osztják meg tapasztalataikat, akiknek már sikerült IoT, robotika, vagy mesterséges intelligencia területén nemzetközi sikereket is felmutatni. Ha valakit érdekel a startupok és a nagyvállalatok együttműködése, a már meglevő ötlete megvalósításához kell még egy kis lendület, vagy csak érdeklik a szakmai beszélgetések, akkor egy rövid regisztráció után már követheti is ezeket az egy órás meetup-okat.

A három alkalom témái:

„A startup a megoldás a nagyvállalat innovációs problémáira?” című beszélgetés keretében az előadók – többek között Verő Barbara a Futureproof Consultingtól és Dr. Mándi Gábor az Antenna Hungáriától – arra keresik a választ, hogy a nagyvállalatokra nehezedő innovációs akadályokra tudnak-e megoldást nyújtani napjaink startup cégei, mi lehet a sikeres együttműködés receptje, és hogyan tud együttműködni egy nagy lomha elefánt és egy fürge kisegér?

A második alkalommal a „Labdába rúghat egy magyar tech startup a nemzetközi piacon?” című kerekasztal beszélgetéshez csatlakozhatnak a nézők Bereczki Nóra (onRobot) és Deliaga Ákos (Talk-a-bot) társaságában. A legtöbb startup sikertörténet Amerikából indult, lehetséges-e, hogy hazai környezetből törjön elő egy startup és lépjen világhódító útjára? Mennyire fejlett és mennyire támogató ehhez a hazai környezet értve ezalatt a technológiai hátteret, és az esetleges nagyvállalati támogatást.

Az utolsó, „Madarat tolláról, startupot befektetőjéről” című előadás központi témája a kölcsönösen előnyös startup-befektető kapcsolat. Az előadás fontosságát az is mutatja, hogy a szakértők szerint a megfelelő befektető megtalálása talán még fontosabb, mint maga a tőke, hiszen a befektető a magasba emelhet és a mélybe is taszíthat. A kerekasztal beszélgetés részvevői között ott lesz Balogh Péter a Baconsülttől, Biás Csongor a Startup Hungary-től és Porkoláb Imre, innovációs szakértő.

  • Megosztom