Már Romániában is oktat az OTP

Magyarország határain kívül Romániában nyitotta meg első pénzügyi oktatási központját, az OK Centert az OTP Bank a romániai alapítványán keresztül.

 

A 600 ezer eurós beruházás nyomán létrejött 1200 négyzetméter felületű központban fiatalokat és felnőtteket egyaránt képeznek – írja beszámolójában az MTI. A központban a képzések 30-40 százaléka szól diákoknak, a többi része vállalkozóknak és befektetőknek. A működtető várakozásai szerint a következő évben 10 ezer vendéget fogadnak majd a Bukarest belvárosában található létesítményben.

 

Az OTP Bank 2014-ben indította el úttörőként pénzügyi nevelési programját Romániában, a központ e tevékenységet hivatott erősíteni. A képzési modulokat az OTP Fáy András Alapítvány magyarországi szakemberei fejlesztették ki, ezeket Romániában az Oktatáshoz való jog Alapítvány trénerei alkalmazzák.

 

A romániai alapítvány ingyenes pénzügyi, gazdasági és vezetői képzéseket tart 10 és 18 év közötti diákoknak, az elmúlt három évben az ország 55 iskolájából 3500 diák vett részt ezeken a programokon.

  • Megosztom