Majdnem ezermilliárdot költünk decemberben

A mai Fekete Péntekre gőzerővel készültek a hazai kereskedők, számos online és hagyományos üzlet hirdetett akciókat, és a következő hetekben is hatalmas forgalomra lehet számítani. Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) várakozásai szerint az idén a korábbi évekhez képest hosszabb lesz az ünnepi bevásárlási időszak. Decemberben a tavalyinál 5-6 százalékkal többet, mintegy 950 milliárd forintot költhetnek el a magyar fogyasztók az üzletekben. A KSH adatai szerint az online kiskereskedelem egyre népszerűbb, a csomagküldő és internetes vásárlások árbevétele 145,6 milliárd forint volt, az egy évvel korábbinál 26 százalékkal több.

 

Megelőzi a hagyományos bronz, ezüst és arany hétvégéket az amerikai eredetű “fekete péntek” vásárlási akció, amellyel a kereskedők megpróbálják felhívni a vásárlók figyelmét, hogy már november második felében válogassanak a karácsonyi ajándéknak való termékek között – idézi az MTI az OKSZ közleményét. Az iparági szervezet várakozásai szerint közvetlenül az év végi ünnepekre legalább 170-180 milliárd forintot költhetnek majd a családok, ebből 80-90 milliárd forintot ajándékokra, és nagyjából ugyanennyit az ünnepi asztalra valókra.

 

Ajándékokra családonként átlagosan 26-28 ezer forintot költhetnek, de az átlag nagy különbségeket takar. Az ajándékozási cikkek köre lényegesen nem változik, főként könyv, játék, műszaki cikk, számítástechnikai és elektronikai termék, ruhaféle, illetve háztartási felszerelés lehet a fenyőfák alatt.

 

A kereskedelmi szövetség arra is felhívta a figyelmet, hogy az üzletek a december 24-ét megelőző négy vasárnap nyitva lehetnek, így a vasárnapi bevásárlás november 29-én indulhat. Sok üzlet hosszabb hétköznapi nyitva tartással várja majd a vásárlókat, az OKSZ információi szerint az áruházak, boltok többsége élni fog a hosszabb nyitva tartás lehetőségeivel.

 

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) tájékoztatása szerint az internetes vásárlások egyre népszerűbbek, a bővülésben a vásárlási szokások átalakulása és az internetes vásárlásba vetett bizalom növekedése egyaránt szerepet játszik. Az e-kereskedelemben rendszeresen részt vevő lakosság aránya folyamatosan emelkedik Magyarországon, 2014-ben 20 százalék volt; ugyanakkor az EU 28-ak átlaga 41 százalék.

 

Az elmúlt évtizedben folyamatosan bővült a csomagküldő és internetes kiskereskedelem forgalma, 2005 és 2014 között 6,6-szorosára. Idén az első háromnegyed évben a teljes hazai kiskereskedelmi forgalomból a csomagküldő és internetes vásárlások 2,2 százalékkal részesedtek, az árbevétel pedig 145,6 milliárd forint volt, az egy évvel korábbinál 26 százalékkal több.

  • Megosztom