Magyarország leggazdagabb asszonyával terjeszkedik a kozmetikai óriáscég

A világszerte ismert, étrendkiegészítőket és kozmetikumokat gyártó amerikai Jeunesse Global egyre erőteljesebben terjeszkedik Magyarországon. Ehhez a terjeszkedéshez pedig nem kisebb nevet kért fel partnerének, mint Kósa Erikát, Magyarország leggazdagabb asszonyát. Az üzletasszony intézménye, a Kósa Erika Akadémia, edukációs partnerként vesz részt a cég magyarországi és európai terjeszkedésében.

“Az elmúlt években sok cég keresett meg, hogy legyek a partnere vagy nagykövete, de most először találkoztam olyan vállalattal, amelynek értékrendjével teljesen azonosulni tudok és amelynek termékeit magam is szívesen használom.” – mondta el Kósa Erika. – „Ezért örömmel nyújtok edukációs támogatást a Jeunesse Global vállalatnak magyarországi és európai terjeszkedésük során. Izgalmas feladat arra tanítani az akadémián keresztül a Jeunesse partnerévé váló embereket, aminek köszönhetően Magyarország leggazdagabb asszonyává váltam.” – mondta el Kósa Erika.

A 2009-ben alapított Jeunesse az elmúlt évtizedben lenyűgöző növekedésen ment keresztül. Iparágában a legfiatalabb vállalat, mely elérte az egymilliárd dolláros éves forgalmat. A társaság 2018-ban 1,46 milliárd dolláros forgalmat generált, a növekedés pedig azóta is folyamatos, több mint 140 országban van jelen.

Kósa Erika elmondása alapján a Jeunesse pénzügyi kompenzációs terve az egyik legversenyképesebb az iparágban, mivel úgy alakították ki, hogy még a legkisebb disztribúciós partnerek is jól járjanak. A társaság saját webirodát nyújt minden disztribútorának, a teljes működés online zajlik, az akadémián keresztül regisztráltak pedig folyamatos, ingyenes képzésben részesülnek. Az üzletasszony szerint az, hogy valaki mennyi pénzt keres egy online disztribúciós rendszerben, egyrészt attól függ, mennyire sajátítja el a franchise alapjait, másrészt mennyi időt és energiát tud belefektetni. Világszerte emberek ezreinek jelent megélhetést a saját Jeunesse-vállalkozás, Erika bízik abban, hogy a Kósa Erika Akadémia edukációs támogatásával Magyarországon is egyre többen találják majd meg a számításukat a Jeunesse Global partnereként.

  • Megosztom