Magyar szakember külföldi sikere

Sztaniszláv András, a PersonaR Kommunikációs Tanácsadó Kft. vezető tanácsadója lett a Bristol BIG Green Week PR-igazgatója. Feladata a helyi, országos és nemzetközi médiával való kapcsolattartás mellett a támogatókkal történő együttműködés.

A BIG Green Week Nagy-Britannia egyik legnagyobb, fenntarthatósági témákkal foglalkozó programsorozata, amelyet idén június 14. és 22. között tartanak. A 4 évvel ezelőtt, civil szerveződésként indult program célja volt, hogy az év közben elszórt “zöld” programokat egy időszakra, egy esemény alá szervezze. Az idei évben a 9 napon át tartó fesztiválon több mint 150 program várja a látogatókat. A rendezvény két hétvégéje leginkább a családokat vonzó, zömében ingyenes közösségi programokra fókuszál (biciklis verseny, játékok, városi séták, természetvédelmi programok), míg a hétköznapokon a komolyabb beszélgetések, előadások lesznek terítéken. Ilyen lesz a pénteken, június 20-án megrendezésre kerülő vitaest is, amelyben vezető politikusok már a választás előszeleként csapnak össze fenntarthatósági témákban.

A BIG Green Week eseménynek különös jelentőséget ad, hogy 2015-ben Bristol lesz az Európai Zöld Főváros, amely az Európai Unió hivatalos elismerése a fenntarthatóságért legtöbbet felmutató városoknak. A dél-nyugat angliai város Koppenhágától veszi át a stafétabotot. A Zöld Főváros cím óriási lehetőség, hogy technológiai, urbanisztikai, közösségi és városvezetési szempontból is megmutassa, milyen gyakorlatokat alkalmazott eddig is sikerrel és milyen változásokat, programokat tervez a jövőben.

Az eseményért felelős civil szervezet az elmúlt években nagy hangsúlyt fektetett a minél szélesebb rétegeket vonzó programok gyűjtésére, szervezésére és a jövőben egyre jobban koncentrálna a kommunikációra. A szervezők nem titkolt célja, hogy a meghatározó programként szeretnének részt venni Európa és a világ fenntartható fejlődésről gondolkodó civil kezdeményezései között.

“Az Európa Zöld Fővárosa cím nagy lehetőség Bristolnak, hogy a nemzetközi vérkeringésbe is bekapcsolódhassunk mindazzal a sok programmal, kezdeményezéssel, ami itt, nálunk már évek, évtizedek óta gyakorlat. Ezért külön öröm, hogy András nem csak évtizedes kommunikációs tapasztalatát, hanem a „nemzetköziséget” is hozta a csapatunkba” – mondta Paul Rainger fesztiváligazgató.

Sztaniszláv András több mint tíz éve dolgozik vállalati kommunikációs területen, számos magyar vállalatnál stratégiai tanácsadóként segítette Társadalmi Felelősségvállalási (CSR) és Fenntarthatósági (SD) stratégiák, jelentések és kommunikációs projektek tervezését, létrejöttét. Néhány hónapja a cég nyitott az Egyesüli Királyság piaca felé, a feladatot ennek jegyében vállalta el. A felkérésre a bristoli polgármesterrel történt beszélgetést követően került sor, a munkát pro-bono, tehát díjazás nélkül végzi.

“Különösen érdekes kihívás lesz megfelelni a nálunk sok szempontból sokkal fejlettebb “zöld” hagyományokkal, gyakorlattal rendelkező piacon. A feladat nem óriási, mégis egy kiváló lehetőség, hogy ne csak magamat, vagy a tanácsadó céget, hanem az egész országot képviselve bebizonyítsam, szaktudásban és lelkesedésben egy kicsit sem vagyunk lemaradva.” – nyilatkozta a szakember.

  • Megosztom