Magyar startupokat díjaztak

Két olyan magyar startup is rangos nemzetközi elismerésben részesült a múlt héten, amelyeket az MKB Bank FinTech Programja keretében támogat.

 

A Blueopes kapta a Central European Startup Awards (CESA) legjobb fintech, azaz pénzügyi technológiai startup díját Magyarországon. Ennek a versenynek a régiós vetélkedője novemberben lesz – írja az MTI az MKB Bank közleménye alapján. A Family Finances pedig a “Startup Campus Singapore” elnevezésű pitchverseny (ahol az ötletet kell ismertetni) győztese lett.

 

Az MKB Bank FinTech programja 2016-ban indult, ebben a pénzintézet a jövő digitális bankolását meghatározó, legígéretesebb magyar startupokat támogatja. A tavalyi programra csaknem 60 ígéretes ötlettel, megoldással pályáztak a startupok, ezek közül választottak ki hat jelentkezőt, köztük a két most díjazottat is.

 

Idén március óta az MKB különleges szakmai-fejlesztési programot működtet, amelynek keretében vállalkozásonként akár 30 millió forint pénzbeli támogatást ad a kiválasztott startupoknak.

 

A Family Finances családi pénzügyi applikációt és virtuális pénztárcát fejleszt, melyet kifejezetten gyerekek számára készítettek, a zsebpénz okos felhasználásához. A három frissdiplomás által alapított Family Finances tavaly az MKB versenye alkalmából állt össze az inkubációs programba kerülés érdekében. Az ötlettel rendelkező csapat az inkubációs program végére egy félkész termékkel, partnertárgyalásokkal rendelkező céggé fejlődött és készülnek a piacra lépésre.

 

A Blueopes automatizált vagyonkezelési platformja bankok és befektetési szolgáltatók részére készült. A startupot befektetési szakemberek, matematikusok és fejlesztők alapították.

  • Megosztom