Magyar vezető a Starbucks regionális központjának élén

Molnár Dórát nevezte ki a Starbucks Magyarországért és Szerbiáért felelős regionális vezetőjévé az AmRest Holding SE, a világhírű kávézólánc üzemeltetője. A vállalat történetében először felel magyar partner a két ország irányításáért. Dóra 2010-ben csatlakozott a Starbucks csapatához, előtte nemzetközi megbízásokkal szerzett tapasztalatot a vendéglátás területén.

A Starbucks jelenleg 36 üzlettel van jelen a dinamikusan növekvő régióban, tavaly év végén csak Magyarországon 3 új üzletet nyitott a vállat (Dunakeszin, a Mechwart téren és a Kolosy téren). Molnár Dóra a Starbucks hazai indulása óta elkötelezett szereplője a kávézólánc magyarországi történetének. 2010-ben Opening Product Managerként csatlakozott a Starbucks csapatához, majd rövidesen Store Manager lett az egyik budapesti üzletben.

Az öt nyelven beszélő szakembert 2014-től magyar District Managernek nevezték ki, ahol 150 főt koordinált, miközben felelőssége kiterjedt a hazánkban működő üzletek operatív és pénzügyi működésére is. 2016-tól új szerepben, a Starbucks regionális központjának Stratégia HR Business Partnereként a vállalat emberi erőforrás tevékenységét koordinálta a visegrádi országok mellett Romániában és Bulgáriában is.

Mostani pozícióját megelőzően Közép- és Dél-Kelet-Európáért felelős Operations Services Managerként feladata az volt, hogy csapatával a Starbucks és az Amrest globális működési és kiválósági sztenderdjeit ültesse át a gyakorlatba az összes régiós piacon.

  • Megosztom