Lokálisban a print a nagyhal

A vidéki lakosság sikeres eléréséhez továbbra is a nyomtatott lapokban történő hirdetésekben érdemes gondolkodnia a cégeknek – derült ki a Magyar Lapkiadók Egyesületének (MLE) elemzéséből a Goldfish by Whitereport & Ipsos kutatása alapján.

 

A Goldfish eddig 12 megyeszékhelyre kiterjedő cross-médiafogyasztási adatai alapján összességében elmondható, hogy – bár a városokban jelentős a verseny a különböző médiumtípusok között és az átlagszámok is igen nagy szórást mutatnak városonként – mind a tartalmi, mind a hirdetési lehetőségeket figyelembe véve, a versenyben továbbra is a nyomtatott lapok vezetnek. Továbbá Whitereport Financial 2015. évre vonatkozó adatai szerint a médiavállalatok pénzügyi, azon belül is a reklámbevételi adatait vizsgálva kiderült, hogy a helyi sajtóhoz áramlik a hiperlokális hirdetésre szánt költségvetések jelentősebb része.

 

A Whitereport mediabrowser felmérése szerint 2016. második negyedévében is több mint 4500 lokális, regionális elérésű és tartalmú médium működött Magyarországon, amelyeknek közel fele print: a megyei lapok és azokhoz kapcsolódó kiadványok mellett számos városi-, közéleti-, önkormányzati- és apróhirdetési-, illetve valamely piaci szegmenshez köthető printlap jelenik meg, az egyetemi lapoktól kezdve egészen az egyházi kiadványokig.

 

 

A Whitereport és az Ipsos Goldfish-adatai szerint a megyeszékhelyi tévék, rádiók, lapok, siteok és mozik között a városonként 40-50 hiperlokális (városi) médium adatai alapján az átlagelérésben a print a legnagyobb a mért 12 városban.

  • Megosztom