Lépett a Google, bajban a Huawei

A Google úgy döntött, hogy felfüggeszti az üzleti együttműködést a Huawei-jel, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy a kínai cég számára nem lesz elérhető az amerikai társaság Android operációs rendszere. A Huawei helyzetét tovább rontja, hogy több chip-gyártó is a szállítások felfüggesztéséről döntött. A kínai cég hivatalos közlése szerint a már értékesített készülékekre továbbra is biztosítják a frissítéseket.

A Google az amerikai elnök által a múlt héten aláírt rendeletre hivatkozva hozta meg döntését, ami az Egyesült Államok telekommunikációs hálózatainak védelméről szól és lényegében tiltólistára helyezte a Huawei-t. A Reuters beszámolója szerint a már használatban lévő Huawei telefonokat és felhasználóikat egyelőre nem érinti a tiltás, ezeken a készülékeken elérhetők lesznek az Android bizonyos frissítései az operációs rendszert fejlesztők Twitter-bejegyzése szerint. Azonban a jövőben piacra kerülő okosmobilokon már csak az operációs rendszer nyílt forráskódú megoldásait használhatja a Huawei. Egyelőre bizonytalan az is, hogy mi lesz az olyan népszerű applikációkkal, mint a Gmail, a Google Maps vagy a YouTube, hogyan tudják azokat használni a már Huawei készülékkel rendelkezők. A kínai társaság hétfőn kiadott közleménye szerint továbbra is biztosítják a biztonsági frissítéseket és az értékesítés utáni szolgáltatásokat minden már értékesített vagy kereskedelmi forgalomban lévő Huawei, illetve Honor okostelefonon és tableten.

A kínai gyártó már évek óta fejleszti saját felhasználói felületét, az EMUI-t, ami azonban nem önálló rendszer, hanem Android alapokra felhúzott megoldás. A hírek egyelőre az üzleti kapcsolatok felfüggesztéséről szólnak, ami összefüggésben van az Egyesült Államok és Kína közötti kereskedelmi háborúval.

A Bloomberg hírügynökség beszámolója szerint egyébként a legnagyobb chip-gyártók, az Intel, a Qualcomm és a Broadcom is felfüggesztette a szállítást a Huawei-nek, míg a Nikkei arról írt, hogy hasonló döntést hozott a német Infineon Technologies és a további két amerikai chip-gyártó, a Micron Technology és a Western Digital is.

  • Megosztom