Lecsapna az utazókra Habony új lapja – reagált a Metropol

Elképzelhető, hogy a tömegközlekedési csomópontokban terjesztik júniustól Habony Árpád új lapját, a napi Lokált – írja a Népszabadság. A napilap érdeklődésére a BKV és a MÁV is megerősítette, hogy tárgyalnak a lapot kiadó Modern Media Group-al (MMG). Az új lap a tervek szerint június 6-án jelenik meg. Az mmonline.hu megkeresésére reagált az új fejleményekre Hivatal Péter, a Metropol vezérigazgatója.

 

A tervek szerint a főváros legforgalmasabb tömegközlekedési csomópontjain egyenesen az olvasók kezébe nyomják majd Habony Árpád új lapját, a napi Lokált. Ez azért különösen érdekes, mert a BKV tavaly, az Orbán–Simicska-háború közepén nem hosszabbította meg a tíz évre szóló szerződését a Simicska Lajos üzlettársa, Fonyó Károly tulajdonában lévő Metropollal. A közlekedési cég akkor azzal indokolta az egyébként 17 éve tartó együttműködés megszüntetését, hogy pályáztatás útján akarja értékesíteni a területet, de az erről szóló kiírás azóta sem jelent meg – derül ki a Népszabadság összeállításából.

 

A lap megkereste a BKV-t, és a közlekedési cég tájékoztatása szerint az MMG áprilisban azzal az ajánlattal kereste meg a vállalatot, hogy a metróállomásokon, valamint a frekventáltabb, nagyobb utasforgalmú HÉV- és villamosmegállókban terjeszthesse a Lokált. „Tekintettel arra, hogy a korábbi Metropol napilapot kiadó vállalkozással – miután felek nem tudtak megegyezni az új szerződéses feltételekben – 2015. év végén megszűnt a terjesztésre vonatkozó területbérleti szerződés, a BKV Zrt. jelenleg vizsgálja a Modern Media Group Zrt. üzleti ajánlatát, amely révén a kieső bérletidíj-bevételeket pótolhatná.” – idézte a Népszabadság a társaság válaszát.

 

“A BKV tavaly nyáron tájékoztatta a Metropol kiadóját, hogy nem kívánja meghosszabbítani a 10 éves szerződést 2016. január 1-től, és pályázat útján fogja hasznosítani a területet. Év elejétől a BKV területén kívül, de ugyanazon tömegközlekedési csomópontokon, mint korábban elérhető a Metropol újság. Június 6-tól, amennyiben a Lokál napilapként megjelenik a metróállomásokon, két budapesti ingyenes napilap kerülhet a reggeli utazók kezébe” – jelezte a fejlemények kapcsán az mmonline.hu-nak Hivatal Péter, a Metropol vezérigazgatója.

  • Megosztom